Kiadó:
Frontiers Records

Honlap:
www.stryper.com

Nem tudom, kereskedelmileg mennyire lehet sikeres egy feldolgozás album után egy ön-feldolgozás albumot kiadni – kis szarkazmussal: hát a második eljövetellel –, de ha Isten velünk, ki ellenünk? – és hát minden heavy metálosok első számú keresztény bandája nem hiába énekelte lemezbe annak idején a törvénnyel szembeni attitűdöt, most is tesznek rá, legfeljebb ezeket a törvényeket nem kőtáblába, hanem a piac tulajdonságait magukba foglaló közgazdasági tankönyvekbe vésték. De bízzunk, illetve higgyünk abban, hogy jól van ez így, és az új anyagra nyálukat csorgatva váró ős-fanok helyett talán egy-két generációval fiatalabb katonákat akartak a Sweet fivérek a csíkos hadseregbe toborozni - és ezt ma már nem lehet ósdi sípokkal, dobokkal és hegedűkkel megtenni, a regrutálás megkívánja a rozsdás fegyverek újrafényezését is.

Itt van hát a klasszikus albumokról származó újra felvett dalcsokor, kár, hogy két lemez is kikerült a szórásból: az "In God We Trust"-ot még csak-csak értem, mert a 2005-ben kiadott "Reborn" albumon már feldolgozták a lemez címadóját, de a keményvonalas hitfelfogástól elszakadó "Against The Law" azért tartalmazott olyan slágereket, melyeket szívesen meghallgattam volna újratöltve is. Lehet, persze, hogy ideológiai okok miatt vált annyira törvénytisztelővé a csapat, hogy ma már nem tudnak azonosulni a valamikori kilengéssel, de ezen az oldalon nem nekem van jogom és megfelelő képzettségem ilyesfajta okfejtésekbe bocsátkozni: jó katonaként legfeljebb a morálért lehetek felelős, a mennyei csapatok céljainak elfogadtatását és magyarázatát rábízom a felkészült tábori lelkészekre…

Hallgatva a dalokat, leszögezhető, hogy nem véletlenül lett Európában is annyira népszerű a csapat, talán nincs is más, aki ennyire élvezetesen és magával ragadóan tudta ötvözni az amerikai aréna bombasztikusságot a szikárabb, ikergitáros angolszász vonulattal, úgy, hogy a gospelből átvett slágeres-kórusos eksztatikusság természetes módon vált a két említett stílus mellett a zene meghatározó jellemzőjévé. A dallamok szövegek nélkül is képesek az együvé tartozás ősi érzetét kiváltani, nem véletlen a számomra eleinte meghökkentő militáris felhang sem, amit valahogy sosem tudtam összeegyeztetni a keresztényi jámborsággal, de biztos vagyok, hogy a csataindulókon kívül az egyházi dalok tudják leginkább összekovácsolni az embereket – ez persze csak szerény szubjektív vélemény, lehetséges, hogy Beethoven az örömóda megírása után másként fogalmazott volna.

A lemez központi kérdése a megszólaláson kívül persze az volt, hogy Michael Sweet képes lesz-e a negyedszázaddal ezelőtti teljesítményre, de nem hiszem, hogy túl nagy meglepetést okozok, ha örömmel jelentem: teljes mértékben! Sweet hangja Kiskéhez hasonlóan érett meg, és a középtartományban jóval melegebb tónussal képes a fiatalkori pengeéles felhangokat kellemessé tompítani amellett, hogy mennek még a repesztő magasak is. A zenére visszatérve azért annyit még hozzátennék, hogy a pop beszivárgása a heavy metálba bizonyosan nem az ördög műve – még ha az ortodox fanok szerint másé nem lehet –, mivel a Stryper is bőven használt olyan melódiákat, melyekről a gitár sem tudta elűzni a blaszfémikus pop-jelleget, halld a "Reach Out" vagy a "Calling You" schlager-tömjénjét.

A két új szerzemény az előző feldolgozás albumon elcsöppentett új nótához hasonlóan élteti tovább a reményt, hogy a következő album ismét a régi fényében tündökölteti a csapatot, még akkor is, ha a "Bleeding From Inside Out" olyan riff-lopással indít, amit egy keresztény zenekar esetében hívjunk inkább tisztelgésnek, bár az ihlető banda szellemisége inkább Júdás papjait idézi, mintsem a hit katonáiét.

Kinek is ajánlhatom az albumot? Tulajdonképpen mindenkinek, aki kedveli a klasszikus heavy metalon és a nyolcvanas évek amerikai hard rockján alapuló zenét, és szeret olyan templomba belépni, aminek nevét galád módon csente el egy Metal Church nevezetű csapat. Pedig nem is hordtak csíkos nadrágot.

Garael