Kiadó:
Hammer/Nail Records

Honlap:
www.virrasztok.hu

A mulatós, csujjogatós folkmetál antitéziseként felfogható Virrasztók szenzációs koncepcióválasztása (bár a szenzációs jelző ebben az értelemben "hajdúpéteresen" bazári) töretlenül avat hungarikumot, immár harmadik alkalommal, ráadásul úgy, hogy a gyász konkrét fogalmát az eredeti megközelítésen túllépve, akár az exodus hazavesztéses párhuzamba állításával bővíti a sírra innen.

A lemez művészi tartalmát ennek ellenére nem a téma különös jellege adja – az csak inkább keret a kibontakozáshoz –, hanem az a hangulatalkotás, ami minden eddigieknél színpadiasabbá, értéktartalommal bíróvá teszi a magyar folklór kiveszőben lévő szokását. Ahogy a csapat kiemeli a mindennapokból a gyász, vagy halál aktusát, ahogy összekapcsolja azt a félelemmel, deprivációval, szerelemmel, vagy hősi kitartással, remekül használva a zenei kötetlenség eszköztárát: nos, ez az, amivel több a Virrasztók zenéje az átlag folkmetálnál. (Nem véletlen persze a sikeres színpadszerű adaptáció – különösen a Halott Menyasszony c. Tim Burton filmet kiválóan megidéző "Halálos keringő", vagy a Poe-i magasságokba emelkedő (illetve a témát tekintve mélységbe süllyedő), hangulatilag és szövegileg telitalálatosan borzongató "Élve eltemetve" esetében –, a csapat egyik tagját, Szebeni Jánost sokan a pécsi színpadokról ismerhetik.).

A szétágazó tematika – van itt hősi, Aranyt idéző ballada, törökkori-urbánus legenda, népi hőstevő, horror archetípusos hideglelés, történelmi sorshelyzet – mégis sikeresen utal vissza az eredeti koncepcióba, vagyis a virrasztás fájdalom-feldolgozásos pszichológiai hátterébe, melyben az elvesztésből eredő gyász mellett nincs igazán helye a megváltás vigasztaló tudatának. A Virrasztók dalaiban nincs reménykeltő feloldozás, nincs mozifilmes hepiend, és csak annyi éjsötét romantika festi árnyalttá az összképet, amennyi a népi képzeletből emelkedhet ki. (Rózsa Sándor szabadságharcos tevékenységét a hadtörténészek igencsak másként ítélik meg a tények ismeretében, mint a hősteremtést olyannyira szerető folklór, hírös betyárunk "hazaszeretetből" adódó tevékenysége ugyanis még az ütközetekben elfásult reguláris katonákban is undort keltett. Hiába, a partizánromantika már akkoriban is működött…)

A zene a témák sokszínűségének megfelelően lett árnyaltabb, az indusztriális és folk alapokon túl a Nick Cave-es borúlátás mellett akár csatába hívó hősi metállal is találkozhat a hallgató, ami már csak azért is dicséretes, mert ezúttal túljuthatunk a kill, destroy, hail, warcry négyszavas egyszerűsítő tematikáján, az olyan apró, de annál hatásosabb eszközöket nem is említve, mint a "Félhold árnyékában" felbukkanó adekvát törökös dallamalap.

Nem egy könnyű album a "Halál Színei" – jóllehet az autentikus népi dallamok sikeresen oldják az indusztriális metál dehumanizáló töménységét –, de megéri a figyelmet: olyan színkavalkádot fedezhetünk fel benne, ami a maga morbid jellegénél fogva ad plasztikus hátteret a lélekharang kondulásának.

Garael