Ezt az írást ezen a blogon zajló eszmecserék ihlették, így – bár a Wine Shack oldalán is megjelent – ide is felteszem. Azért vigyázat, a második rész már tényleg a borról fog szólni!

Korábban hatalmas eszmecseréket vívtunk itt arról, hogy objektíven meghatározható-e egy adott zenei produktumtól, hogy az "jó", vagy sem. Nyilván mi, publicisták, hiszünk valamiféle objektív mérce létjogosultságában, különben a tevékenységünk alapjaiban kérdőjeleződne meg, válna értelmetlenné. Valljuk, hogy egy dalról, muzsikáról tényszerűen eldönthető, hogy hamis-e, csak bevált sablonokkal dobálózik, vagy azokat valamennyire egyénien, újszerűen variálja, a zenészek technikai tudása milyen szinten áll, a zene dramaturgiája (szerkezete) faék egyszerűségű, vagy rejt magában meglepetéseket, izgalmakat, a hangzása ótvar, vagy éppen dinamikus és a többi. Elismerve, hogy ezek elvárható szintje fölött tényleg egyéni ízlés (és hangulat, szocializáció, temperamentum stb.) kérdése is, hogy kinek milyen stílus, azon belül pedig melyik zenekar, melyik lemez tetszik jobban, vannak azért szubjektumtól független ismérvei annak, mi tekinthető jónak és mi nem.

Könnyű persze érvelni ez ellen is. Csak a hamisságot véve példának, időben is változik ennek a fogalomnak a megítélése: azok a disszonáns hangzatok, amik a kortárs zenében teljesen elfogadottak, valaha nem számítottak sztenderdnek. Márpedig, ha maga a mérce sem állandó, akkor megint csak oda lyukadunk ki, hogy objektivitásról beszélni értelmetlenség.

Az értékekhez, sarokpontokhoz igazodni vágyó emberi természetünk mégis berzenkedik ettől az absztrakciótól, attól az érzelemmentesen végigvitt logikai lánctól, melynek végén a szubjektív idealizmus kukucskál be az ablakon. Az a filozófia, amikor már azt is meg kell kérdőjeleznünk, hogy a körülöttünk lévő világ létezik-e egyáltalán, hiszen az nem más, mint az én szubjektív interpretációm valamiről, amit így ad abszurdum akár (el)képzelhetek is (lásd Mátrix). Ha minden szubjektív, akkor nincs semmi. Nincs kapaszkodó, nincs valóság.

Nálam okosabbak sem tudják ezt az ellentmondást feloldani, ezért maradjunk annyiban, hogy saját hitvallásom szerint egy adott időpontban vannak objektív igazodási pontok, még ha ezek idővel módosulnak, változnak is. Nem csak a művészetek (lásd fentebb zene), hanem a tudományok és az erkölcs is hasonlóképpen működik. Hiszen megingathatatlannak hitt tudományos axiómák, vagy korábban széleskörűen elfogadott erkölcsi normák is megdőlnek idővel, fennállásuk alatt ettől még nagyon is hasznosan szolgálhatták az adott kor követelményeit. Ha nem így hinném, semmi értelme nem lenne az életnek. Még azzal is együtt tudok élni, hogy ezzel gyakorlatilag az objektivitást az éppen uralkodó közízlés-közhiedelem-axiómarendszer által meghatározott-validált szubjektivitásként definiáltam.

Hogy jön ez a borhoz? Úgy, hogy a kérdés itt is ugyanaz: meghatározható-e egyáltalán egy ilyen szubjektív kategóriánál, hogy mi az, ami 2általánosságban" jó, és mi az, ami nem. A fent kifejtett korlátokat figyelembe véve a válasz igen. Nem fogadom el, hogy ez teljesen egyéni, mert ami neked ízlik, az nekem nem biztos, és fordítva. A korábbi okfejtéssel összhangban itt is vannak olyan faktorok, amik alapján el lehet helyezni egy adott nedűt azon a bizonyos skálán. Kvázi objektíven. Hogy pontosan hogyan, arról lesz szó a következő részben.

Kotta