Az első benyomás nem lehet kérdés, már ha az első benyomást a klasszikus módon, a lemezborító szemügyre-vételezésével szerezzük. Ez vitán felül végtelenül profi munka, ahogy egyébként Havancsák Gyula minden munkája az. És ahhoz sem kell nagyon éles szeműnek lenni, hogy meglássuk: a festmény nem más, mint analógia. A kis-és középszerűség poshadt állóvizét látjuk, amiből óriási erőfeszítéssel igyekszik menekülni egy ember, miközben a víz alatt mindenféle erő igyekszik ebben megakadályozni. Helyben vagyunk, aki ismeri Lovrek Krisztiánt, annak nem is kell magyaráznom tovább, aki nem, az meg úgysem olvas bennünket, tehát ezt a kritikát sem látja. A blogunk kezdettől fogva az igényes és gitárcentrikus rockzene népszerűsítéséért küzd, és bizony ezen a ponton a Lovrek és Dionysos szükségképpen találkoznak. Arról már nem is beszélek, hogy mi sem megyünk a szomszédba megkérdezni, hogy kell kigyomlálni a politikai korrektséget egy-egy írásunkból. És hát Krisztián sem… Ahogy az várható volt, már ömlik a nyomokban epét tartalmazó komment-cunami a társoldalakon, ami a zenei anyagot nem önmagában ítéli meg, hanem Krisztián személyiségének és nyilatkozatainak fényében.

És akkor nyilatkoztassunk ki, ahogy szoktunk, tévedhetetlenül, esetleg felborzolva sokak finom lelkét: az új Lovreck lemez összességében, minden kétséget kizáróan igényes metal album, elképesztő hangszeres bravúrokkal és zömében fogós, tisztességesen összerakott dalokkal és szövegekkel. Ez faktum, ezzel kár vitatkozni. Megjegyzem, még az ellentábor sem nagyon vonja kétségbe a fölényesen biztos hangszerkezelést. A szövegek védelmében pedig el kell mondani, hogy a többnyire sok szótagos magyar szavak szinte lehetetlenné teszik, a szögletes, feszes riffes alapokra történő szövegírást, ezért reális elvárás csak annyi lehet, hogy prozódiai szempontból megfeleljenek. És ha valaki már próbálkozott szövegírással, az pontosan tudja, ez sem kevés ám. Itt ez maradéktalanul megtörténik, szólnak is valamiről, tehát jók a szövegek. Krisztián ugyan nem szövegíró zseni, de a feladat korrekt módon letudva.

Az ének tekintetében már nem vagyok ennyire határozott és magabiztos. Magam is osztom, hogy ezen a ponton támadható leginkább a produkció. Még réges-régen, Maróthy Zoli (ex-Ossian, Fahrenheit) esetében éreztem ugyanezt. Megbízható, pontos férfihang ugyan, akit Paksi Bandi mellett néha egyenesen kész felüdülés volt hallani, de valahogy mégis, talán kellő karizma hiányában hosszútávon már nem köti le az ember figyelmét.

Ahogy látom, a lemez megszólalásának megítélése sem egyértelmű és nyilván annak is van oka, hogy bár már megvolt a CD, Krisztián küldött egy letölthető változatot, ahol valamiért combosabbnak tűnik a hangzás. Ugyanakkor engem jobban idegesítenek a mai sound-nácik, akik szerint a zene van hangzásért és nem fordítva. Rengeteg '80-as évekbeli klasszikus metal lemez van a gyűjteményemben, amelyeknek a hangzása mai szemmel már nagyon gáz, mégis hallgatom, mert a zene jó. (Tartuffe pl. sok alapvetést azért nem hallgat már, mert "szarul szól". Számomra mindez érthetetlen.)

Nekem tehát igazán a megszólalással sincs gondom. Hallom, hogy lehetne ez még arányosabb, jobb is, de messze nem élvezhetetlen, buhog rendesen az auto hi-fiben és kész. Tudom, igénytelen vagyok… Húrnyűvőknek pedig külön gesztus és ajándék lehet, hogy Krisztián gitáros kedvencei (Ifj.Tornóczky, Lukács Peta, Király István) is elvállaltak egy-egy vendégszólót a tőlük megszokott nívón és minőségben.

Ezek voltak tehát a tények, meg van még egy halom szubjektív dolog is, pl. kinek mi számít hosszú dalnak. Nyilván rendszeres rádiós lejátszásról szó sem lehet, akkor pedig szívük joga akár 7-8 percig hizlalni egy dalt; nem hiszem, hogy a minőségből ez bármit elvenne. Az elnyújtott gitárszólókért megint csak nem én fogok pampogni, főleg ha ennyire odaba…nak. Az én személyes kedvencem pedig a slágeres címadó, ha ez bárkit is érdekel, de minden dalban találok zeneileg izgalmas és nekem tetsző megoldásokat.

Összességében én gratulálok a teljes zenekarnak, minden poszton és szegmensben sikerült jól teljesíteni, sőt nem kell a kifejezéstől senkinek megijedni, tényleg vannak messze világszínvonalú zenei megoldások az anyagon. Hallatszik a belefektetett rengeteg munka is. Soha rosszabb HW-mellékletet!

Túrisas