Ha olyan hosszú kritikát kellene írnom, mint amennyi értelme volt ennek a lemeznek, már rég ki kellett volna tennem a pontot, ugyanis az égvilágon semmi.

Pedig nem vagyok mindenáron az ötlet ellen. Pl. nagyon is meghallgatnék mondjuk egy újravett Trilogy lemezt Yngwie-től. Szerintem lenne számos tanulsága, arról nem is beszélve, hogy 1986 óta a stúdiótechnika is alapjaiban változott meg. Ezt csak azért írtam le, mert érdekes módon én vadásztam a lemezt, nagyon érdekelt, hogy a Sonata kedvenc és ihletett anyaga miként fest 15 év tapasztalatával újragondolva. Intő jel azért volt, hiszen a kétezres évek legelején már megdörrentek a finn bandák, persze ízlés kérdése is, de ez a steril hangzás 15 év alatt olyan sokat nem változott. De mondom, én valamiért kíváncsi voltam. Talán arra gondoltam, hogy ha nem lenne pikáns, érezhető különbség, biztos nem éreznék fontosnak, hogy újra kiadják ugyanazt.

Jelentem, itt aztán semmi, de semmi változás. Ide-oda léptettem az iPod-om, "Unopened" (1999), "Unopened" (2014). Na kérem, ez egy vicc…. Aztán este még egy próbálkozás elalvás előtt. Hallgassuk meg újra hangosan és fülessel a "8th Commandment"-et, mert azért talán így figyelmesen, hátha… És elkezdtem bólogatni, hogy igen, azért ebben az újban mégiscsak van kraft, nagyon feszes, hallatszik, hogy mindenki (aki maradt) jobb hangszeres lett, és hát Viljanen is kevésbé maszatol… Aztán jött a slusszpoén. Rosszul állítottam be a készséget, így nem a revizitált, hanem az 1999-es "nyolcadik" szólt a fülesben. Mondanom sem kell, hogy ezek után pláne kíváncsian korrigáltam a hibát és léptettem, mit tud az új…

És most tényleg befejezem, mert annál többet úgysem tudok írni, hogy a "hibát" nem én követtem el, hanem Tony Kakko, aki valamiért úgy gondolta, hogy jópofa dolog ugyanazt a lemezt 15 évenként, mindenféle többlet-tartalom nélkül megjelentetni. Nem jópofa, de lehúzás és kínos még úgy is, hogy azért a befektetett meló, szó se róla, nagyon odafigyelve érződik: egy picit sikerült a fiatalos lendületet kiherélni.

 Túrisas