Kiadó: -

Honlapok:
www.davelocke.co.uk
davidlocke.bandcamp.com/album/riding-out-youth

Emlékeim szerint a Youtube hajnalán találkoztam először ezzel a fiatal, angol gitárossal, cirka 7-8 évvel ezelőtt. Heti rendszerességgel szállította már akkor is meggyőző improvizációit, jammeléseit ismert előadók darabjaira. Már akkoriban is próbáltam kideríteni, hogy vajon rendelkezik-e saját anyaggal, ám abban az időben még csak érlelte zenei gondolatait…. Jó időre szem elől is tévesztettem, majd 2013-ban botlottam bele egy cikkbe, hogy Dave kiadta első lemezét. A megosztott darabkák alapján meggyőzőnek ítéltem, így megvásároltam az igencsak méltányos árszabású albumot.

Stílusát tekintve progresszív rock a kiadvány, méghozzá a könnyedebb, jobban emészthető fajtából. Ahogy említettem Fabrizio Leo esetében, hogy tagadhatatlan az olasz származás, itt szintén ez a helyzet, csak épp itt a szigetországi gyökerek a dominánsak. Britannia legjava köszön be egy-egy momentum erejéig. David Gilmour, Brian May, Steve Rothery-szerű melódiák, ízes szólójáték, megjegyezhető dallamok, harmóniák, szólamok uralják a terepet. Rögtön hozzátenném, nem tolvajlásra célzok; szép letisztult zenei motívumok, amelyek Dave személyiségét tükrözik, de feltűnik mindig egy pillanat, ami sejtetni engedi a fő hatásokat.

Minden hangszert a szerző játszott fel, az összes húros sávot és billentyűket is. A dob programozást szintén magára vállalta, amiben nem titkoltan kedvenc dobosa, Virgil Donati játékát próbálja sokszor imitálni. A dalok karakterét tekintve két csoportot állíthatunk fel: az egyik halmaz a hét húros gitárral megtámogatott, progosabb, riffelős tételeket tartalmazza (PlanetX irányvonal kb.), a másik pedig a balladákat.

A kezdő címadó "Riding Out Youth" és a "Dreaming" a két legerõsebb dal a lemezen, szerintem bármely ismert gitáros szívesen jegyezné őket! Az előbbi egy húzós riffel indít, amit komplex ritmusok színesítenek, struktúráját tekintve is elég komoly. A refrén elsőosztályú, az outro rész érdemel külön említést, ami káprázatosan szépre sikerült, no meg a szólójáték, ami nem csak technikás, hanem megfelelően szenvedélyes és ráadásul több hullámban érkezik. Felkészültségét tekintve nem lehet belekötni a brit gitárosba: helyből ugorja meg a 21. század guitar hero színvonalát.

Külön érdekes, hogy a modern hangzású alapok mellé stratocaster szerű hangszíneket választott a szólózáshoz, és lazán, gondolkodás nélkül bedob egy-egy klasszikusabb blues futamot is. Az imént említett "Dreaming" csodálatos ballada, szinte végig ujjal pengetett dallamvonal (lásd még:Mark Knopfler), ami miatt extrán puhának és lágynak hat. Harmonizált gitárok uralják a refrént, instant Brian May idézés. Rövid betekintést enged zongora tudásába a cím nélküli” szösszenet során. Jó viszonyt ápol az akusztikus gitárral is, erről a "Thoughts" és a "Tomorrow, Today" című szerzemények győznek meg minket. Nem tudom, hogy mennyire volt koncepció, de ezen dalok miatt több korosztály is találhat magának csemegét az albumon. Mindkettõ a refrénben csúcsosodik ki, ahol akusztikus duettel kápráztat el minket a szerző.

Sok progresszív előadóval szemben itt nem a kínzás, hanem elsősorban a szórakoztatás a cél, ennek köszönhetően mindegyik ilyen stílusú tétel szép arányosságot mutat. A műfajra jellemző kötelező komplexitást egy mindig óriási dallamokkal operáló refrén ellensúlyozza; ékes példa erre, a "Code" és a "Mind Matter". Utóbbiban különösen tetszetős a modern köntösű neoklasszikus játék, szűkített skálák, arpeggiok, harmonikus mollos egzotikus hangulat, amit egy hammond-stratocaster párbaj tesz még őrületesebbé.      

Direkt nem eresztettem bővebb lére a beszámolót, ugyanis hamarosan érkezik Dave második albuma, amiről természetesen szintén említést teszek majd.

Mádi N.