Kiadó:
Nadir Music

Honlap:
www.terrana.com

Úgy tűnik, Mike Portnoy más dobosokat is megfertőzött a The Winery Dogs sikerével. Itt van például Mike Terrana, aki majdnem olyan híres és keresett ütős, mint Portnoy, s aki hozzá hasonlóan megjárt x+1 bandát és projektet (pl. Masterplan, Rage, Artension, Axel Rudi Pell, Tarja Turunen stb.). 2013 nyarán két ismeretlen olasz zenésszel, Fabri Kiarelli  gitárossal és Alberto Bollati bőgőssel megalapított egy hard rock triót, amit nemtelen egyszerűséggel csak Terrana néven futtat.

A dobos legenda a következőt nyilatkozta ezzel a formációval kapcsolatban: "Mindig is akartam egy olyan bandát, ami ugyan erőteljes, de a vokálok tekintetében mégis megőrzi a dallamosságot, a harmóniákat, a gitár riffeket és szólókat. A '60-as, '70-es évek muzsikáján nőttem föl, bár leginkább arról ismernek, hogy rengeteg power metalt játszom. Mindig úgy éreztem, hogy vissza kell térnem zenei gyökereimhez."

Az albumon hallható muzsika (Terrana szövegeivel) valóban leginkább a '70-es évek hard rock legendáit idézi, főleg a Whitesnake-et, csak nyilván nagyobb hangsúllyal a ritmusszekción. Kiarelli és Bollati fölváltva (és együttesen) kezelik a vokális feladatokat, elismerésre méltó kompetenciával ugyan, de közel sem azon a színvonalon, mint amit a példaképek (Coverdale, Dio stb.) képviseltek. Nekem úgy tűnik, hogy kinézetre a Hooligans dobosára, Kiss Endire hajazó (szó szerint és képletesen) Kiarelli a jobbik énekes, hangszeresen viszont egyiküknek sem kell szégyenkeznie.

Az mindenképpen örvendetes, hogy korábbi szóló projektjeihez képest a hangzás sokkal arányosabb és dinamikusabb. Hallhatóan törekedtek egy természetes, nem agyondigitalizált, kimondottan puritán sound kikeverésére. Ha már a The Winery Dogs-szal kezdtem, azzal is fejezem be: Terrana új lemeze jó, sőt jobb, mint bármi, amit tőle szólóban hallottam, mégis elmarad Portnoy ügyeletes formációjától. Egyszerűen azért, mert ott jobb dalszerzők vannak. Punktum.

Tartuffe