Thunderstone: Apocalypse Again (2016)

y_27.jpg

Kiadó:
AFM Records

Honlapok:
www.thunderstone.org
facebook.com/ThunderstoneOfficial

Kb. két hetes elmaradásaim vannak, igyekszem is őket pótolni, de a munkám (hivatásom) jelenleg nagyon lefoglal. Eredetileg azt gondoltam, hogy ez a kis kényszerű szünet jót fog tenni nekem, lenyugtat, kitisztítja a hallójárataimat, így friss füllel, kipihent aggyal tudom meghallgatni, kiértékelni az időközben csak szaporodó zenei anyagot. Valamiért azonban "nincs nyugvása a gonosznak", ahogy azt már Izajás próféta megmondta (Iz 48,22) és Ozzy is megénekelte (No Rest For The Wicked, 1988). Egymás után érnek a csalódások idén, és ez a pechsorozat egyszerűen nem akar véget érni.

A finn power metal csapatok közül az egyik legnagyobb kedvencem a Thunderstone, éppen a legjobb lemezeik megjelenése után váltottak énekest. A 2009-ben megjelent "Dirt Metal"-on már nem az általam igen kedvelt Pasi Rantanen dalolt, hanem a stílusban egyfajta jolly jokerként, fix beugróként kezelt Rick Altzi, aki viszont hosszútávon kimondottan irritál. Nem üdvözöltem azt sem, amikor a Masterplanben föltűnt, pedig a vele készült "Novum Initium" zeneileg sokkal jobban sikerült, mint az utolsó Jorn Landés "Time To Be King".

A "Dirt Metal" egy igen szikár, néhol már a thrash-sel is kokettáló (Star) album volt, de nem hiányoztak a Thunderstone-ra jellemző fogós refrének sem. Azóta viszont eltelt hat év, és lelkesen vettem tudomásul, hogy a banda főnöke, Nino Laurenne gitáros kiengesztelődött Pasi Rantanennel. A régi-új "pasi" szereplése egészen fölvillanyozott, és meggyőződésem volt, hogy ez egyúttal visszatérést jelent a "Tools Of Destruction" és "Evolution 4.0" magával ragadó, kiforrott és kereskedelmileg is viszonylag sikeres világához. Hát nem... Az idén mindenki engem szívat...

Az "Apocalypse Again" jó néhány "szakértő firkász" véleményével ellentétben nem ott folytatja, ahol az "Evolution 4.0" abbahagyta. Laurenne ezúttal valamilyen okból egy retró hangulatú lemezt akart készíteni, ami az együttes korai időszakát idézi meg, a 2002-es debüt és a "The Burning" (2004) hangulatát, szemléletét tükrözi. Ez még a hangzásra, a billentyűk hangszíneire is igaz, nem csak a Timo Tolkkis Stratovarius utánérzésekre (Veterans Of The Apocalypse, Wounds, Barren Land).

Annyira bíztam pedig benne, hogy a Dream Theater, Circus Maximus stb. okozta keserű szájízt majd megédesíti a hat éves kihagyás után kiadott új Thunderstone anyag Pasi Rantanennel a mikrofon mögött. Nem így történt. Ez egy közepes finn power metal termék, ami már 10 évvel ezelőtt sem lett volna frissnek, újszerűnek mondható. Nem rossz muzsika ez, de már megint nem sikerült lelkes csillogást csalni a szemembe. Az a bizonyos "Heuréka!" élmény még várat magára.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika