Amikor a ’82-ben megjelent lemezek listája megérkezett e-mailben és nekiálltam böngészni, majd kiválasztani a nekem tetszőt, a Venom lemezéhez érkezve mosolyogtam egy olyan lesajnáló félét, meggyőződve arról, hogy ezt ugyan tuti nem én írom majd. Azt sem hallgathatom el azonban, hogy a mosoly részben a régi ismerősnek, a zenei útkeresésem hajnalán lezajlott találkozásunknak is szólt, ez a momentum pedig nem hagyott nyugodni. Azt gondoltam ugyanis, hogy hitelesen tudom elmesélni, mit is jelentett nekünk ’83-84 környékén (akkoriban még azért rendesen volt átfutási ideje egy-egy nyugati nyomású bakelit megérkezésének, ráadásul 550 Ft volt az ára a helyi HI-FI-Nyuszi nevű üzletben…) egy kecskefejes és zsigerien gonosz(nak tűnő) anyag. Egészen egyszerűen: szinte mindent vitt.

Mennyivel erősebbnek, ad abszurdum magasabbrendűnek éreztük magunkat, amikor a Tarzan-boy rádióslágeren élő osztálytársnőknek meg tudtuk mutatni, hogy mitől döglik a légy, és feltettük a címadó nótát, amelynek végén a bőgős/"énekes" Cronos kiállásos agóniája is azt sugallta, hogy ő egyedül képes lesz egészében felfalni a denevér-ujjas, répagatyás, derékban szűkített kezes-lábasba bújtatott gusztustalan diszkó-korszakot. Ráadásul mellette még ott volt a motoron szigorúzó Mantas (gitáros) és a nem kevésbé szigorú Abaddon (dobos) is. Most, 25 év távlatából visszatekintve nehezen tudnám érvekkel alátámasztani és megmagyarázni, hogy miért is vált kultuszcsapattá, sőt egy stílus névadójává a Venom. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy akkor és ott, a 80-as évek elején ez a lemez nagyon fontos volt nekünk, pedig hallgattuk mi már akkor a NWOBHM bandáit is, sőt nap nem múlt el úgy, hogy a cimborámmal ne fütyültük volna el a Judas Priest Screaming For Vengeance nótájának dallamos szólóját. Tehát a zene felöl nézve már akkor sem volt ez egy egetverő teljesítmény, arról nem is beszélve, hogy a manapság "black metal"-ként ismert károgós, atmoszférikus stílushoz az égvilágon semmi köze nem volt. Egyszerű, leginkább rock ’n roll alapokra, a nagyon behatárolt képességekkel bíró, de a határozottan énekelni akaró Cronos fél-énekelte sátánista sorait, vagy öntötte dalba szexuális kalandját, az őt éppen pad alatti önkielégítésen rajtakapott tanárnőjével. Ez a mixtúra ugyanakkor hatásos volt és a mostani újrahallgatáskor is az volt a benyomásom, hogy zenei aspektusból ugyan ijesztően szánalmas, de a maguk módján emlékezetes, karakteres tételek születtek, amelyben a véletlen is közrejátszhatott, hiszen azóta sem tudták sikerüket megismételni, sőt az újabb kori erőfeszítéseik alapján egyértelművé vált, hogy a 80-as évek kontextusából kiragadott Venom elsősorban vicces, és csak utána "hátborzongató".

A stílus szakértői (magam messze nem sorolom közéjük) a Venom jelentőségét elismerve is azt mondják, hogy a black metal örökség igazi letéteményesei elsősorban a Bathory és a Celtic Frost voltak. A stílus zenei hagyatéka után kutató ifjabb feketeféműek is ezeket az elődöket fedezzék fel először, és csak utána igyanak a Méregből.

Túrisas

(A cikk eredetileg a hardrock.hu "Évtizedelő" sorozatában jelent meg.)