Dave Martone: When The Aliens Come (2007)



















Megjelenés:

2007

Kiadó:
Lion Music

Honlap:
www.davemartone.com
www.myspace.com/davemartone

Stílus:
Na, itt vagyok bajban... instrumentális űrgitár?

Származás:
Kanada

Zenészek:

Dave Martone - gitár, billentyűk, basszus
Daniel Adair - dodok, basszus
David Spidel - basszus

Dalcímek:

01. Starz Scarz
02. Flatulation Farm
03. The Four Horsemen
04. Really Now!
05. Mike Crow's Mailbox of Doom! (A Tribute to Shawn Lane)
06. Fumble Fingers
07. Pung Yao
08. Angel (A Tribute to Jimi Hendrix)
09. O My God I'm Swelling!
10. Double FF's
11. Maneemanaw
12. Techno Bee'z
13. When the Aliens Come

Még 2006. február 26-án a hardrock.hu-n megjelent egy interjúm Dave Martone-nal, akit akkor némi szerencsével és ámulattal vegyes rajongástól fűtve sikerült "levadásznom." Akkor azt ígérte, hogy az új lemez még a nyáron (2006!) kijön, de majdnem egy évet kellett rá várni. A megjelenést követő néhány napon belül azonnal meg is rendeltem az Egyesült Államokból (www.guitar9.com). Kicsit belerondított az élménybe az a közel 10 Euro, amivel az EU csúnyán levett VÁM címén. Így sikerült kétszer kifizetnem a lemezt... Gondoltam, a zenei élmény majd bőven kárpótol, de sajnos keserű csalódásban volt részem. Túrisas megjegyzése szerint Dave Martone-ban mindig is benne volt az "elszállásra való hajlam", de a zenei közérthetőségtől való ilyen szintű elrugaszkodásra - bevallom - nem számítottam.







































Tisztasor, hogy Dave nem egy kiszámítható alakja a gitárközpontú zenének, és saját bevallása szerint nem szereti azt csinálni, amit már valaki kipróbált előtte. Stílusát valóban lehetetlen kategorizálni, de korábbi lemezei egyszerűen fogyaszthatóbbak voltak. A Zone című albuma (DDM Music, 1999) például örökérvényű kedvenceim közé tartozik. Az új lemezzel kapcsolatban Dave úgy nyilatkozott, hogy a zenei koncepció ezúttal az volt, hogy megpróbálta elképzelni milyen lesz majd a jővő zenéje. "Elképzeltem, hogy ha 400 éve múlva fölpattanok egy UFÓ-ra, akkor a földönkívüliek mit fognak majd hallgatni az i-pod-nak megfelelő lejátszójukban." Ez tulajdonképpen frappáns és pontos meghatározása annak, amit a beszédes című "When The Aliens Come" című albumon hallhatunk: "Űr-gitár?", "UFO-rock?" Elég csak egy pillantást vetni az internetes honlap új dizájnjára. Az ember már-már hajlamos azt hinni, hogy Martone-t a titokzatos űrlények egyszer már elrabolták, az agyát pedig megpiszkálták egy kicsit.


Összességében véve a lemezről azt mondhatnám, hogy "fifty-fifty", vagyis a fele kifejezetten jó, de Dave-től, a nagy kedvenctől én többet vártam. A koncert DVD-ről is ismert "Really Now!" zseniális, csakúgy, mint a különböző Tribute albumokról fölkerült "Angel" Jimi Henrdix-nek állítva emléket, vagy a "Mike Crow's Mailbox of Doom!", amit Dave tisztelgésnek szánt a 2003-ban elhunyt univerzális zenei tehetség, Shawn Lane előtt. Kifejezetten élvezhető a kicsit country-s "Oh My God I'm Swelling!", és a lüktető riffel megfejelt "Double FF's", amiben Dave legjobb szólóit hallhatjuk. Üde színfolt a tréfás "Maneemanaw", amit Daniel Adair jegyez dobokon és basszusgitáron. Ez a fiú a Nickelback-nél azért többet érdemelne! Szerintem a lemez mélypontja egyértelműen a "Techno Bee'z" agyoncsépelt és tökéletesen unalmas Rimszkij-Korszakov utánérzése. Itt Dave zenei következetessége egyértelműen megbicsaklott, hiszen ezt már számtalan gitáros, rock zenész elsütötte előtte!





































Kicsit csalódottan veszem tudomásul, hogy a "When The Aliens Come" nem fog bekerülni nálam a 2007-es év 10 legjobb lemeze közé. Vannak rajta brilliáns pillanatok, és úgy 5-6 szám, amit azóta is viszonylag rendszeresen meghallgatok. Bár az album a lelkesedésemet lehűtötte egy kicsit, azért Dave Martone még mindig biztos tagja az én képzeletbeli "ideális metál bandámnak", csupán arról van szó, hogy biztonsági intézkedésként bekerült mellé a higgadtabb és garantáltan riff- és dallamorientált Jorn Viggo Lofstad a Pagan's Mind-ból. Az album hangzása persze Dave hangmérnöki munkájának köszönhetően abszolút tökéletes; a lemez arányosan és bivaly módon szólal meg. Végül megjegyzem, hogy a 2006 februári interjúban beígért új Synesthesia projektnek még mindig nincs nyoma. Remélem ez sem várat már sokat magára.


Tartuffe

Címkék: lemezkritika