A negyedik lemezét megjelentető Mind’s Eye Svédország elsőszámú progresszív rockzenekara. És ezúttal nem csak a kötelező kiadói lelkesedés dicséri túl a csapatot, a lemezen hallható zene alapján akár jogos is lehet a No1. státusz. (Skandináviára tekintettel, azért ezt csak tétován, elbizonytalanodva mondom…) Annak okán, hogy a kiadó főnöke maga is jegyzett gitáros, és előszeretettel szerződteti le a hasonszőrű hathúrmágusokat, és talán, mert én már csak életem végéig Vinnie Moore-ra fogok asszociálni a "Mind’s Eye" kifejezés hallatán, valamiért gitárközpontúbb (értsd: virga, virga hátán) zenére vártam. Aztán, amikor helyére kerültek a dolgok és tisztáztuk, a "félreértést", minden "akadály" elhárult a muzsika feltétlen élvezetének útjából.

A svéd progresszívek a Yes, Rush, Ray Wilson-os Genesis, Neil Morse, nyomvonalon haladnak, ráadásul magabiztosan. Utóbbi nem csoda, hiszen a honlap tanúsága szerint a Novak-Niemann-Flores trió külön-külön már annyi lemezen játszott, hogy elolvasni is fárasztó. Valótlant állítanék, ha azt mondanám, hogy a 75 percet is meghaladó hanganyag hallgatására szánt idő úgy röppent el, mint a húsvéti hosszúhétvége, de azok a zenebarátok, akiket mostanában nem zavarnak a hagyományos, nem a pincemély hangolású gitárok, és a progresszív, de refréncentrikus megközelítésű, szépen felénekelt, és igényesen vokálozott, billentyűgazdag kompozíciók, nem hiszem, hogy rossz boltot csinálnak, ha befektetnek a lemezbe. Ráadásul a borítógrafika is ötletes, művészi munka.

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform-ban jelent meg.)