A csapat előző lemezéről, a "Far From The Madding Crowd"-ról, ódákat zengett a rocksajtó, a banda ismert lett, pedig a Far… nem debütalbum volt. Az első két lemezük valahogy mégis észrevétlen maradt, annak ellenére, hogy a zene nem sokat változott. Ami viszont igen, az az énekes személye. Nils Patrik Johansson (Astral Doors, Space Odyssey) neve kezd fogalommá válni az európai rockéletben, és nem is érdemtelenül. Erős hangja, nagy hangterjedelme miatt gyakran hasonlítják Dio-hoz, ami legalább annyira megalapozott, mint a Jorn Lande - David Coverdale párhuzam. Az, hogy a "Shadow Cabinet" is sikerre van ítélve, tehát elsősorban neki lesz köszönhető. A WH zenei világának az európai speed/power a foglalata, amelyben dominánsan, de ízesen és játékosan jelenik meg az északi folk, a középkor, sőt valamennyi klasszikus örökség is. Ehhez társulnak a misztikummal átszőtt fantasy-szövegek. Nem szűkölködnek az ötletekben a srácok, hiszen egy-egy számon belül olyan témakavalkád van, hogy csak kapkodja az ember a fejét. De akármilyen becsülettel is feszülnek a melónak a muzsikusok, bizony beleszürkülne ez az anyag a lemezdömpingbe, ha a végig megannyi hangon és szenzációsan éneklő Johansson nem emelné a legfontosabb megjelenések közé. Az ódon várkastélyok erkélyén és katedrálisok vízköpőin pihenő hollók lehet, hogy ezúttal néhányszor megrettenve röppenek fel egy-egy hangszeres téma frázisszerű pufogása hallatán, de azért összességében nagyon rendben van a lemez, és személy szerint egyáltalán nem bánom, hogy lassan tényleg térdig süppedünk a középkoros-folkos megközelítésű anyagokba.

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform 146. számában jelent meg.)