01. Mr. Crowley (Tim Owens, Yngwie Malmsteen, Tim Bogert, Tommy Aldridge, Derek Sherinian)
02. Over The Mountain (Mark Slaughter, Brad Gillis, Gary Moon, Eric Singer, Paul Taylor)
03. Desire (Lemmy Kilmister, Richie Kotzen, Tony Franklin, Vinnie Colaiuta)
04. Crazy Train (Dee Snider, Doug Aldrich, Tony Levin, Jason Bonham)
05. Goodbye To Romance (Lisa Loeb, Dweezil Zappa, Michael Porcaro, Stephen Ferrone, Michael Sherwood)
06. Hellraiser (Joe Lynn Turner, Steve Lukather, Billy Sherwood, Jay Schellen, Paul Taylor)
07. Shot In The Dark (Jeff Scott Soto, Bruce Kulick, Ricky Phillips, Pat Torpey, Derek Sherinian)
08. Children Of The Grave (Jeff Martin, Paul Gilbert, John Alderete, Scott Travis)
09. Paranoid (Vince Neil, George Lynch, Stu Hamm, Gregg Bissonette)
10. Suicide Solution (Adam Paskowitz, Peter Perdichizzi, James Book, Nick Lucero)
11. I Don't Know (Jack Blades, Reb Beach, Jeff Pilson, Bobby Blotzer, Paul Taylor)

Szigorúan véve ezt az ajánlót nem nekem, hanem az Ozzy munkásságát nálam százszor jobban ismerő Túrisasnak kellett volna megírnia, de úgy alakult, hogy most pont én értem rá. Egy Tribute-tal mindig bajban van az ember, mert sokmindenről kellene szót ejteni: a nóták kiválasztásáról, a közreműködő zenészekről, a földolgozés szerencsés-szerencsétlen mivoltáról, és mindezt külön-külön minden dalra lebontva. Erre nem is vállalkozom; csupán néhány általános megállapítás, és a kötelező kiemelések.

Nem akarok senkit megbántani, de (miközben a rozoga, mégis kortalannak tűnő ősöreg érdemeit maximálisan elismerem) jó Ozzy-t nem Ozzy hangján hallgatni. Az eredeti zenészekkel Ozzynál soha nem volt probléma, sőt..., a tribute-on közreműködő muzsikusok névsora mégis igen impresszív. Sajnos a lemez (a tribute-ok rossz hagyományait folytatva) hangzás dolgában hagy némi kívánnivalót maga után.

Egyébként meg nincs túl sok ok a panaszra. Vannak itt fincsi csemegék: pl. a "Mr. Crowley" Yngwie-vel; nekem igazi meglepi a Lemmy és Richie Kotzen furcsa párosa által jegyzett "Desire", de kiváló a Soto által fölénekelt "Shot In The Dark" is. Különösen Ozzy óriási repertoárja miatt nem igazán értem mit keres itt a "Paranoid" ; de tulajdonképpen még ez is érdekes, ha másért nem, hát azért, mert megmutatja, hogy egy kiváló zenész brigád még egy ilyen rém egyszerű nótát is "le tud porolni". Sajnos - ahogy ez lenni szokott - van egy-két kakukktojás is: a pop-os női hanggal megerőszakolt "Goodbye To Romance" és a "Suicide Solution" halálosan unalmas "diszkó" változata. Csak magunkat tudjuk ismételni: "Minden pózer hagyja el a termet!"

Tartuffe