Kiadó: AOR Heaven

Helge Engelke. E remek zenemester nem egy lemezt vett fel, de nem telek be vele. Persze lehetetlen neve nem lesz megjegyezve, emberek nem vesznek rendre Engelke lemezeket, sem tereket nem lepnek el, zengve lelkesen; Helge! Helge!   

Megérdemelné pedig, sőt sokkal inkább megérdemelné, mint azok, akiket érdemtelenül sztárolnak kétes zenei teljesítményeikért. A német Fair Warning és Dreamtide zenekarok gitárosaként voltaképpen csak a felkelő nap országában jutott ki neki a méltó elismerésből, noha Helge tehetsége és zenei érzékenysége megkérdőjelezhetetlen. Melodikus hard rockban zenekaraival a maximumot nyújtja, sőt megkockáztatom azt is, hogy az első Dreamtide korong (Here Comes The Flood) a stílus  legjobban sikerült alkotásai között van.  

Engelke egyébként Uli Jon Roth barátja,  és ugyebár madarat tolláról.  A barátság itt állandó inspirációt is jelent, ezért nem lepődünk meg azon, hogy játéka is a mestert idézi. Szintén a Roth-féle Sky gitár egy saját fejlesztésű modelljén játszik, amely a meghosszabbított nyaknak köszönhetően néha úgy szól, mint  a száztagú prímásának tolmácsolásában  a Pacsirta.  Ez persze lehetne idegesítő is, de Engelke dallamvilága valami egészen káprázatos, így legtöbbször sírásra görbül a szám, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy véget ér a szóló. Dalonként egyébként általában kettőt adagol, úgyhogy nincs azért panaszra ok.

Nem tagadom, hogy ez a lemez, amely az előző két albumhoz képest  visszafogottabb, elsősorban a gitárjáték miatt emlékezetes. Nagy slágerek ezúttal nincsenek, de azért minőségi hard rock és kimagasló vokálmunka igen. Összességében talán jobban is tetszik, mint a Dreams for The Daring, vagy akár a visszatérő Fair Warning anyag, de a debütalbum klasszisához nem ér fel, ez kétségtelen.

Érdekesség, hogy a sem szépségéért, sem kimagasló színvonalú bőgőjátékáért nem szeretett, de továbbra is korrekt lófejjel felszerelt ex-scorpions basszer, Francis Bucholz is itt landolt. Sok vizet nem zavar, de ez a nyugodtan, kiszámíthatóan építkező  hard rock nagy kihívások elé nem is állítja.

A helyenként kevésbé intenzív, bluesos-elmélkedős hard rock, és az egyéni hangzású, virtuóz, de a végletekig kimunkált és dallamos gitárjáték szerelmeseinek mindenképpen ajánlom a lemezt.

Túrisas