Kiadó:
Mascot Records

Honlap:
myspace.com/guiltmachine

Zenészek:

Arjen Lucassen - gitár, bőgő, billentyűk, vokálok
Jasper Steverlinck - ének
Lori Linstruth - szólógitár
Chris Maitland - dobok

Lucassen mester zeneszerzői tehetsége vitathatatlan, s ezt bőven kamatoztatta is különböző projektekben, zenekarokban (főleg Ayreon, Star One, Stream Of Passion). Ebben az emberben benne rejtőzik néhány száz óra muzsika, a szinti poptól, a progresszív rockon át egészen a death metálig. Ezért van az, hogy nehezen megfogható, értékelhető, eklektikus jelenség. Most is valami újjal akart előállni; kicsit eltávolodva a rá oly jellemző űrmetál stílustól, elsősorban az atmoszférikus, psychedelikus, introspektív hangulatokat kereste.

A Guilt Machine a Pink Floyd örökségét ápoló brit hagyományú neo-prog és a kontinentális típusú progresszív metál furcsa egyvelege, bár mindent egybevetve valószínűleg a Porcupine Tree-hez áll legközelebb (talán nem véletlen, hogy a PT régi dobosa püföli a bőröket), azzal a különbséggel, hogy itt értékelhető gitárszólók is előfordulnak. Ez nem utolsósorban Lori Linstruth gitáros hölgy érdeme, aki ugyan az Egyesült Államokban született, de már jó ideje Európában él (jelenleg éppen Lucassen-nel, akinek egyszerre partnere és menedzsere). Az ügyes kezű hölgyemény – amellett, hogy csinoska – technikailag nagyon képzett, sőt még saját stílusa is van. (Érdemes belekukkantani gitároktató honlapján posztolt videóiba: itt). Elég beszédes, hogy legfőbb példaképei között előszeretettel olyan legendákra hivatkozik, mint Uli Jon Roth, Michael Schenker és Yngwie J. Malmsteen. Ha már össze is költöztek Lucassen-nel, igazán kaphatott volna hangsúlyosabb szerepet a projektben!

Érdekes húzás, hogy a szokásos "all star" énekes gárda helyett egy számomra (érthető okokból) tökéletesen ismeretlen alternatív rock zenekarból (Arid) importálták Jasper Steverlinck énekest, akinek hangja valamelyest a The Cult-os Ian Astbury-hez hasonlít, de annál azért sokoldalúbb, árnyaltabb, érzelmesebb. Nem a kedvenc orgánumom, de a Guilt Machine profiljához kiváló választás.

Magánéleti problémái (válás), súlyos depressziója és betegsége után Lucassen-nek sikerült medicinális céllal megírni néhány ügyes, lebegős nótát, amelyek egytől-egyig magukon viselik a tipikus Lucassen jegyeket, mégis tudnak nyújtani valami újat. Áttörésről, nagy durranásról persze szó sincs, de aki eddig is kajolta pl. az Ayreon lemezeket, élvezettel fog ebből az új projektből is csemegézni. Lucassen-nek meg innen üzenem, hogy ezt a gitáros csajt igyekezzen megtartani…

Tartuffe