Kiadó:
Escape Music

Honlapok:
www.silentcall.se
myspace.com/silentcallswe

A svéd dallamos, jelzés értékű progresszivitással habosított metált képviselő Vindictiv után most ráduplázott a Silent Call is, akiknek tetszetős bemutatkozó lemezéről ezen az oldalon írtunk már korábban (itt). Már csak azért is célszerű a Vindictiv-vel párosítanom őket, mert Andi Kravljaca hangja továbbra is kísértetiesen hasonlít Göran Edman-éra. Ha történetesen közös turnéra indulnának, szabadon cserélgethetnék az énekeseket; legföljebb a hajuk hosszáról lehetne megkülönböztetni őket, hiszen még alkatilag is nagyon hasonlóak.

A Silent Call első próbálkozásával is az volt a gondom, hogy egy kicsit szürke az egész, nem virít ki a magas színvonalon teljesítő skandináv metál mezőnyből. A kezdő nóta egy perces intrója után kicsit belelkesültem, hogy a megszólalást ezúttal egy kicsit vastagabbra vették, de ezt a többi nóta azután nem igazolta (esetleg a "Falling From Grace"). Minden maradt a régiben, s amikor ezt mondom, nem föltétlen szapulni akarom őket, mivel ezt a jellemzően AOR-os, skandináv hard rock-os hangzással kevert fémzenét hibátlanul vezetik elő, csak éppen nem tud tőle igazán belelkesülni az ember.

Valójában sem szidni, sem dicsérni nem tudom a "Fösvénység"-et, pontosabban szólva dicsérni még csak-csak, de rajongani érte már sokkal kevésbé. Talán ha Micke Kvist valamelyest izgalmasabban tudna dobolni, akadna egy-két vastagabb riff, húzós groove, vagy lélegzetelállító hangszeres szólók tarkítanák a kicsit egyhangú összképet. Nem kedvelem különösképpen a trappolást, de egy-két tempósabb szerzeménnyel föl lehetett volna pörgetni az anyagot. Ezzel a néhány kritikai megjegyzéssel persze nem szeretnék elriasztani senkit, én is kötelezően begyűjtöm a CD-t eredetiben, noha ez elsősorban azért van így, mert a műfaj elkötelezett szerelmese vagyok. Egyébként lehet, hogy félvállról megjegyezném: "Ja, nem rossz." És mennék a dolgomra tovább.

Tartuffe