Vélhetően a legtöbb ember életében akad egy-egy alkalom, amikor minden előzmény nélkül hirtelen piszok nagy mákja lesz. Vagy nyer a lottón, vagy élve húzzák ki egy földrengés romjai alól hat nap után, vagy kezébe nyomnak egy teljes Ratt diszkográfiát bakelit lemezen.

Velem utóbbi történt, még a 80-as évek legvégén. Egy amerikai srác, valami érthetetlen oknál fogva átcipelte magával Magyarországra kedvenc Ratt lemezeit, hogy aztán még érthetetlenebb oknál fogva hirtelen a kezembe nyomja, mondván, úgy látja, ezzel örömet szerez. (Talán a kommunizmus szorításában vergődő ágrólszakadtságom kompenzálása és az 56-os forradalom miatti cserbenhagyásuk lokális jóvátétele történt meg.) Tudni kell, ebben az időben nem amerikai nyomású Ratt lemezektől roskadoztak a hazai lemezboltok. Még Pesten sem, de kisebb városokban aztán végkép nem. Ha a könyvesboltba esetleg pult alatt érkezett is egy jugoszláv nyomású rocklemez, nem ártott az estét hálózsákban a bolt előtt tölteni, ha nem akartunk másnap pofára esni.

Ilyen kontextusban lettem én hirtelen 6 db amerikai nyomású Ratt lemez boldog tulajdonosa. Üröm volt az örömben, hogy igazi, kőkemény rockerként nagyon nem szerettük mi a mainstream, csilli-villi zenekart. Mára már ez is hihetetlen, de az akkoriban már nálunk is fogható műholdas zenei adók végnélkül nyomták a szupersztár Ratt szexista klipjeit. Ellenszenvesek voltak, mert nekünk a vérfarkasos Ozzy kellett inkább, meg a "Chains & Leather" a Running Wild-tól. Azt persze még véletlen sem adta le az a szemét Mick Wall a Headbanger's Ball műsorban.

Nem volt kérdés, hogy a váratlan lemezszaporulat után mégiscsak barátkozni kellett a Patkánnyal és minden irányban dicsekedni a kincsekkel, ami csak úgy az igazi, ha szeretjük is őket. Bár azt azért sokáig nehéz volt megérteni, hogy L.A.-ben miért kell a középtempókat erőltetni, amikor lehetne gyorsabban is játszani, és az mennyivel jobb már, ha-ha!

Sok utasszállító landolt azóta a Hudson-on, mi is megértettük, hogy Ozzy és a Ratt, sőt még  talán a Running Wild is elfér egy asztalnál, ha már ilyen nagy a család. Az is kiderült, hogy a középtempó is tud gyilkolni, ha értő kezek szórják a halált.

A Pat(t)kányok azért némileg változtak, mutálódtak, megjelenésükben, zenéjükben is szikárabbak lettek. Előmerészkedtek a Rainbow Bar & Grill pincéjéből és erőteljesebbek, mint valaha. Már nem beszélhetünk csillogó slágergyűjteményről, mint az "Invasion Of Your Privacy" idején, ám a Carlos Cavazo/Warren DeMartini gitárduó minden lefogott hangja oktatóanyagért kiált. Semmi szirup, de annál több karc, egy röfögő patkány mutáns. Melodikus rock fronton az év legizmosabb anyaga eddig.

Túrisas