Kotta barátunk és törzsolvasó kollégánk szerény szemre-hányással illette a blogot, miszerint mostanában hiányoznak a nagyágyúk, rendre a biztonságos utat választjuk és a kockázatmentes harmadvonal kerül terítékre, akiket így szabadon marcangolhatunk. Lennénk bátrak és állnánk elő pl. az új Ozzy-val, ott aztán színt kellene vallani vagy így, vagy úgy, majd hősiesen vállalni a következményeket. (Tessék: az új Ozzy nagyon jó, de nem lesz, nem lehet klasszikus, mert Ozzy hangja már csak a stúdiótechnikának köszönhetően lemezképes. Ezt tudomásul véve, közel a maximumot hozták ki belőle, Gus G. belépése pedig nem vett el semmit a lemez értékéből, sőt talán még hozott is némi frissességet a játéka. - Lőhettek!)

Kotta ezek után mértékadónak nevezi a blogot, amit természetesen szerzőtársammal együtt könnyeztünk meg: "Látod, érdemes volt..." Mindezt meghálálandó még este nekiültem egy kritikának aligha nevezhető alibi-írással kilőni egy nagyvadat (BLS), de tovább mardosott a hiányérzet; még, még, mutassuk meg a maroknyi derék olvasónknak, hogy bátrak vagyunk. Az új Maiden-t persze éjjel már bevállalni nem mertem, de eltökélt Nemecsekként azért bemásztam a vörösingesek táborába, ahol meglepetésemre Thomas Youngblood és floridai prog-power csapata költészetének lehettem fültanúja.

Meg nem mondom, hogy a Kamelot most "hivatalosan" a premier ligában van-e, vagy sem (jó, a Metallica nem nekik nyit, az tiszta sor), mindenesetre az biztos, hogy Roy Khan énekessel egyre feljebb focizzák magukat. Ők ketten szerzőkként nagyon egymásra találtak. A szakma is így gondolhatja, mert ezúttal neves vendégek (Jon Oliva, Gus G., Simone Simons, Björn "Speed" Strid) is részesei a produkciónak. Hadd legyek poéngyilkos; a "Ghost Opera" méltó folytatása készült el, pedig a léc, legalábbis úgy tűnt, nem nagyon volt magától értetődően teljesíthető magasságra állítva. Néha a felhőktől nem is látszott... Ám a Kamelot állta a sarat és nem ijedt meg az elvásásoktól, - írnám, ha nem most olvasnám éppen, hogy Khan-t szegényt legyűrte az utóbbi idők feszültsége, ezért hazautazott a norvég hegyek közé megpihenni. Megértem, oda én is menekülnék, de csak miután megjártam és felvirágoztattam a Kamelot-ot. Na, ez a veszély egyelőre nem fenyeget.

Tipikusan az a lemez, amelynek elég a borítójára nézni, hogy megérezzük: nem lehet, hogy ezt elrontották. Minden apró részletében kidolgozott, rétegzett, ezerszínű, alapos mestermunka. Nem is adja meg elsőre magát, de aki egy új Kamelot lemeznek - dömping ide, dömping oda - ennyi esélyt ad, az jókora nagy marha, megérdemelné, hogy alaposan megfürösszék a vörösingesek.

Túrisas