Ritka beszédes a borító. Örményünk kitárt karral, lehunyt szemmel áll egy lepel előtt, szemben velünk. Provokál. Itt vagyok, tegyetek velem, amit akartok. A System Of A Down fanok persze ezt nem értik. Ki akarná bántani az ő örmény sarjukat, pontosabban Serjüket?

Hát nagy valószínűséggel ők, néhány perc múlva, ha lefutott az első dal. Majd miután a lemez végére sem emlékeztet majd semmi az együtt töltött csodaszép évekre és lemezekre, értelmet nyer az önmagát feláldozni kináló póz. Miért tetted ezt velünk? Most kénytelenek leszünk téged bántani. Merthogy a végtermék elektro-pop/rock, bár utóbbi műfaji meghatározás, csupán jóindulat képezte toldalék. Gitár alig. Legalább magyarázkodnál, kennéd a holokausztra (az örményre, persze), ülnél egy széken magadbaroskadva, de mire ez a büszke tartás? Mit tudsz Te, amit mi nem tudunk?

Csatlakoznom kellene nekem is a "bántók" igen népes táborához, és rúgnám is, ütném is, harapnám is, de nem megy. És nem azért, mert nem védekezik, hanem áll büszkén és kiszolgáltatottan a kis "szemétdombján". Egyszerűen azért, mert ez a szemétdomb nem az, aminek elsőre látszik/hallatszik. Serj átkozottul tehetséges ember. Tehetséges szerző, tehetséges előadó. És a tehetség az kihallatszik, még akkor is, ha ennek semmi köze a SOAD világához. De nincs köze a jazzhez és világzenéhez sem, hiába állítja néhány kritikus, miután láthatóan nem tud mit kezdeni az anyaggal.

Szerethető, befogadható dalok formálódtak ezúttal is Serj Tankian semmihez és senkihez nem hasonlítható (és rohamosan táguló) zenei univerzumában, jobbára nagyzenekarra, bőgőre, meg elektromos kütyükre hangszerelve. Serj annyira tehetséges, hogy valamiért mégsem kell hánynom tőle.

Túrisas