Seventh Wonder: The Great Escape (2010)

Kiadó:
Lion Music

Honlapok:
www.seventhwonder.nu
myspace.com/officialSW

Ha zenehallgatásról van szó, elég komoly teherbírással áldott meg a Teremtő, meg - mi tagadás? - edzésben is vagyok, de lassan kezdek beleroppanni abba az elképesztő dömpingbe, amit az idei év produkált. Az ember csak kapkodja a fejét a jobbnál jobb megjelenések kapcsán, és már ott tartunk, hogy - rendhagyó módon és közös megegyezés alapján - a 2010-es Top listánkon nem 10, hanem 15 előadó fog szerepelni, mert egyszerűen nem férünk bele a szokásos keretbe.

A bőség zavarával küszködünk tehát, mégis azt kell mondjam, hogy nem emiatt nem hozott lázba a magát szerényen csak a világ "hetedik csodájaként" hirdető svéd progresszív metál zenekar legújabb megjelenése. A "Nagy szökés" már a negyedik album a sorban, és vitathatatlan, hogy a banda folyamatosan tudott fejlődni hangzás és kompozíciók tekintetében. Aki eddig harapott a zenéjükre, tuti szájzárat kap az új anyagtól is, mert minden benne van, ami miatt igazán szerethető ez az együttes.

Sajnos azonban - ha lehetek szubjektív egy pillanatra - az is egy az egyben megvan itt, ami miatt egy idő után nyűgös leszek, s erről a korábbi lemezek értékelésekor már írtam. Ebben az ízig-vérig modern, előremutató (ez a progresszivitás valódi jelentése) muzsikában teljesen tájidegennek érzem Andreas Söderin billentyűs '80-as évek fétisét (itt). Vannak klasszikus hangzások (pl. Hammond, Moog), de vannak felejthető és felejtendő, erősen datált, műanyag divathangzások is, amelyeknek egyszerűen a történelem süllyesztőjében a helye. Lényeges különbség vagyon ugyanis a klasszikus és a retro között. (Hú, ez nagyon szigorú lett...)

A másik panaszom, hogy amilyen kiváló torkú és képzett énekes Tommy Karevik (elég meghallgatni a címadó dal intróját!), sokszor épp olyan esetlegesek a dallamai (erről még itt). Az erőltetett prozódiával telezsúfolt sorok miatt legtöbbször sajnos nem bontakozik ki egyszerű halandónak követhető dallam. Próbálja meg egyszer valaki pl. a "King Of Whitwater"-t együtt énekelni vele! Ez alól üdítő kivétel a "Long Way Home" című helyre kis ballada (mondjuk az se könnyű!)

Persze szigorkodhatok én itt nyakló nélkül, a tény ettől még tény marad. A Seventh Wonder ritmusszekciója, főleg Andreas Blomqvist bőgős, iszonyúan összeszedett, sőt bravúros, Johan Liefvendahl neo-klasszikus ízű gitárszólóit pedig élvezet hallgatni. A több  mint 30 perces "The Great Escape" instrumentális részei bárkit meggyőznek erről. Szóval egyik jóemlékű filozófia tanárom kedvenc szófordulatával élve finom kis muzsika ez, de olykor a legfölkészültebb atléták is lemaradnak egy kimagaslóan erős mezőnyben.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika