Kiadó:
Lion Music

Ezév márciusában értékeltem (négyes osztályzattal) a svéd illetőségű progresszív Seventh Wonder 2006-os lemezét. Akkor azt írtam, hogy a zenészek kiválóak, különösen a Görény Edman hangját és a Circus Maximus-os Michael Eriksen dallamait idéző énekes, valamint a neo-klasszikus ízekkel játszó gitáros nyerte el a tetszésem. Egyúttal megjegyeztem, hogy – idézem – "egy árnyalatnyival kevesebb matekozás, egy direktebb hangvétel jót tett volna a daloknak."

Lásd:

dionysosrising.blog.hu/2008/04/02/seventh_wonder_waiting_in_the_wings_2006

És lőn!!! Megérkezett a leginkább "concept album"-ként, talán rock operaként jellemezhető, jó hosszúra sikerült új anyag. Biztos vagyok benne, hogy nem az én fenti nyegle (ámde lényeglátó) megjegyzésem az oka, de a SW zenészei tényleg egy direktebb, dallamosabb lemezt készítettek… és milyen jól tették! Már többször elmélkedtem azon, hogy Skandináviában vajon mitől szaporodnak osztódással az ügyes zenészek. Egyszerűen hihetetlen, hogy a műfajban milyen aránytalanul magas a skandináv bandák száma; Skandinávia a metál világában olyan, mint Michael Phelps az úszásban… egyszerűen verhetetlen… a világ hetedik csodája (seventh wonder)!

Az SW talán most sem tudott betörni a világ élvonalába, de korábbi lemezeikhez képest sokat fejlődtek, jobb dalokat írtak, a hangzás tekintetében is sikerült előrelépniük (Túrisas cimbora szerint a borító is nagyon baba). Arról sincs szó, hogy a valamivel könnyedebb, dallamosabb zenei fogalmazás a progresszivitás kárára ment volna. Johan Liefvendahl gitáros a korábbiakhoz képest kevésbé neo-klasszikus megközelítése (ami alól talán a "Break The Silence" című nóta kivétel) sem gyengítette hangszeres teljesítménye magas színvonalát. Egyedül talán a billentyűs Andreas Söderin '80-as éveket idéző hangszínei tűnnek még mindig sután régimódinak. Mindent összevetve az SW végképp besorolt a Pagan’s Mind, Circus Maximus, Darkwater, stb. által képviselt előkelő társaságba.

Tartuffe