Kiadó:
Jive - Sony Music

Honlapok:
www.bulletformyvalentine.com
myspace.com/bulletformyvalentine

És még mondja valaki, hogy nincs fejlődés a világon! A welsh (értsd: wales-i) brigád nyelvet öltött Zénónra, az excentrikus görög filozófusra, aki szerint a mozgás csak illúzió. Anno Nirvana dalokkal kezdték egy leharcolt garázsban, 2010-ben pedig tőről metszett metalcore zenével nyomultak egészen a 3. helyig a The Billboard 200-as listáján. Mindeközben folyamatosan (és szerencsére pozitív irányban) fejlődtek zeneileg, eljutva a szuicid hajlamú cipőbámulástól egészen a felszegett fejjel kivitelezett vérbő hasításig. És még mondja valaki, hogy nincs fejlődés a világon!

A korábbi lemezek - még a kritikusok által jó szívvel fogadott "Scream, Aim, Fire" (2008) is - valahogy elkerültek, de a "Fever"-nek sikerült lázba hoznia, mert a dallamok jobban sikerültek, mint előzőleg bármikor. Ennek talán az az oka, hogy Matt Tuck énekes nyilatkozata szerint a korábbi lemezek úgy készültek, hogy a kész zenére próbáltak vokális dallamokat ültetni, míg most az ének együtt íródott a zenével. Az eredmény magáért beszél; noha akadnak olyanok, akik dallamossága okán puhánynak titulálták az új albumot, az én ízlésem szerint Matt Tuck és Jay James eltalálták az ideális egyensúlyt ének és morcos rekesztés között.

Egyértelműen az Avenged Sevenfold érdeme, hogy megszerettette velem a metalcore stílust, de legalábbis megbarátkoztatott a jó érzékkel és nem nyakra-főre alkalmazott hörgéssel. Miután begyűjtöttem a legjobb AS lemezeket és párszor megnéztem a hibátlan "Live in the L.B.C." DVD-t (kritika itt) logikus következménynek tekinthető, hogy a "Fever" is bejött, bár az AS-ben megszokott nagyívű kórusokat és gyakoribb gitárszólókat azért hiányolom. Az új BFMV nem tökéletes anyag, van rajta egy-két töltelék (pl. Bittersweet Memories), de jópár ragadós, szilaj metalcore nyomulás is (The Last Fight, Pretty On The Outside).

Tartuffe