Jarle H. Olsen: Quadrasonic (2011)

Honlapok:
www.jarleholsen.com
myspace.com/jarleholsen

Mikor PJuan kolléga (passzio.hu) ajánlása alapján eljutott hozzám ez az instrumentális metal fusion anyag, éreztem, hogy nagyot nem csalódhatok, hiszen adott Jarle H. Olsen, egy norvég gitárfenomén (figyelem! igazi sportgitáros, Carvin gityókkal nyomja!) és Alex Argento, az általam bálványozott olasz billentyűs, s ezek a nevek már önmagukban garanciát jelentenek. Na, nem mintha valaha is hallottam volna a fiatal viking gitáros-zeneszerzőről, hanem mert Alex Argento nem adja a nevét nívótlan próbálkozásokhoz, és a Skandinávia+Itália párosítás az én szemszögemből csakis nyerő lehet.

A metal fusion nem pillekönnyű műfaj, legtöbben már a szavak hallatára elrettennek, odáig pedig már el se jutnak, hogy némi idő- és energiabefektetéssel átrágják magukat a sűrű hallgatnivalón. Őszintén szólva, még nekem - edzett és műfajilag szabadúszó kritikusnak - is le kell olykor győznöm előítéleteimet, miszerint egy ilyen anyag vélhetően egyet jelent a se füle, se farka, soha véget nem érő tekerésekkel, magamutogató, öncélú technikázással és az emészthetetlen, mérföldes dallamszörnyetegekkel.

Szerencsére Olsen muzsikája összetettségével, fényesre polírozott technikájával együtt is követhető, élvezhető, sőt szerethető. Nyilván nem Lemmy Kilmister dalszerzői vénája jellemzi a kompozíciókat (dalokról beszélni nyelvi slamposság lenne), de a komplex ritmika és a mindent átható hangszeres bravúrok ellenére is azt kell mondjam, hogy az album szinte már lírai hangvételű. A "From Deep Within" és a "Dark Matter", ha nem is klasszikus értelemben, de remekbeszabott balladák. Talán éppen az utóbbi a kedvencem az albumról (főleg az a lélegzetelállító uniszónó az ötödik perc körül!).

Bár Olsen egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy korábban játszott ugyan együttesekben, de a zenei kereteket túlságosan kötöttnek találta egy ilyen fölállásban, én mégis remélem, hogy lebilincselő szóló karrierje mellett hallhatjuk majd egy Pagan's Mind vagy Circus Maximus típusú norvég progresszív zenekarban.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika