Kiadó: AFM Records

Honlap: www.wolfpakk.net

Úgy látszik, 2011 a farkasok éve – legalábbis a heavy metalban. Nemrégen ugye egy csapat turbóba oltott vérfarkas üvöltötte le a holdat az égről, most meg egy pakknyi ordas (Nyilas Misi, ne figyelj ide, mert ez a pakk nem az a pakk…) próbál a metal ösvényeken szagot kapni. A Wolfpakk nevű projekt ötlete Michael Voss (Ex-Casanova, Mad Max) és Mark Sweeney (Ex-Crystall Ball) ridegfarkasok agyából pattant ki, és igazi furmányos féreg módjára (nem a biológiai ismereteimmel van a baj, a középkorban a farkast féregnek is hívták, lásd: ordít, mint a fába /csapdába/ szorult féreg) próbálják a szimatot elkapni és a vadat becserkészni.

De hogy is van ez? Nos, a két ambiciózus ragadozó nem volt rest olyan vendégeket összerittyenteni a várható lakomára, akik tehetségüknél fogva jóllehet kinőttek már a kósza ragadozó létből, mégis ridegfarkas módjára kószálnak az erdőben, ki-kisegítve az ürücombon kívül éppen hírnévre ácsingózó fiatal toportyánokat. Rob Rock, Tim "Ripper" Owens, Mark Boals, Jeff Scott Soto, vagy a "wannabe farkas, egyébként meg kutya" Paul DiAnno azon vadászokat is izgalomba hozhatja, akik számára ez az ősi művészet pusztán úri huncutság, és a puskájukat is külön szolga olajozza használhatóra – már amikor nem bakot lőnek vele.

Az ordas-vokálon kívül a meghívott gitárosok neve is ismerősen csenghet a metalon szocializálódott Piroskáknak, hiszen Olaf Lenk, Torsten Koehne, vagy Ira Black tapasztalt ragadozói a színtérnek. Úgy gondolom tehát, hogy ez a vadászat eleve sikerre ítéltetett, s hogy mégsem így történt, azért bizony a két ötletgazdát illeti a felelősség. No persze nem mondanám azt, hogy mindenki éhkoppon maradt, mert azok, akik szeretik a tök(fej)et, megkaphatják a maguk vacsora adagját – halld a "The Crow" orbitális Helloween himnuszát – de valljuk be őszintén, ilyen parádés vendégsereg esetén nem a felvert porban feltűnő királyfarkasok jelenlétét, illetve eltűnését szeretnénk tapasztalni. Ha nem tudnám, hogy kik lettek meghívva, Rob Rockon kívül egyetlen szereplőt sem tudnék beazonosítani. Oké, hogy az álcázás a vadászat egyik fő eleme, no de ha a saját csapatok sem látják a vezéreket, abból könnyen káosz lehet…

Oké, ha nem lettek volna felfokozott igényeim a szereplők neve láttán, valószínűleg nem lennék ilyen szigorú, és kedvtelve hallgatnám (egy ideig) a németesen szögletes, de élvezetes gitár- és billentyűszólókkal megpak(k)olt dallamos metal nótákat à la Crystall Ball, így azonban megkeseredik számban az áldozatnak vélt zsákmány húsa. Mert itt bizony én lettem az áldozat, aki azt remélte, ilyen csapat mellett zsíros cubákot fog vacsorázni, s azt, hogy két rágós sündisznó lett a vége, sajnos a lemez végére pakolt majd 10 perces farkasviadal sem tudja feledtetni, pedig a műszimfonikusokkal megtámogatott összefoglalás kijelölte azt a helyes csapást, ami minden bizonnyal tartalmasabb zsákmányhoz vezethetett volna.

Garael