Kiadó: Nuclear Blast

Honlap: www.vancanto.de

Honnan jöttél, te köcsögszájú? Nem, nem a tököli fiatalkorúak intézete újoncavató irodalmi megbeszélésének nyitómondatát olvassátok, és talán a kérdés célpontja sem sértésként élné meg a kérdésben búvó,  khm..., vulgáris stiláris árnyalatot, sőt. És itt lehetünk annak a jelentésmódosulásnak a tanúja, mikor a fagyi visszanyalva, a szó tulajdonképpeni eredeti értelmében köszön, izé, bammbammol vissza…

Az említett kérdés természetesen a Van Canto legénységének szól, akik már negyedik lemezük óta dummdummolják fülünkbe metal a capella feldolgozásaikat és saját szerzeményeiket, ki szerint világnak csúfjára, ki szerint pedig néha az eredeti szerzeményeken is túlmutatva – döntse el mindenki, melyik csoporthoz is akar tartozni.

Mivel sosem tartottam magam kifinomult ízlésű embernek – nem akarom elvenni az esztéták kenyerét, mert még rám fogják, hogy miattam nem tudják a kereskedelmi csatornák kínálatából felénk zúduló veszedelmet kellő hatékonysággal elhárítani – ezért nem kell szégyenkeznem, ha dúdoláson kapom magam: hiába, a hatásvadászat, még ha olcsó is, nálam könnyedén célt ér, főleg, ha tulajdonképpen maga a tálalás a profik kalapácsának hatékonyságával veri a dallamokat az ember fülébe.

Mert hát ugye, valljuk be, nem hiszem, hogy van olyan mezei rocker, aki a Running Wild "Bad to Bone"-jának, vagy Alice Cooper Trashes "Bad of Nails"-ének hallatán befogja a fülét, főleg úgy, ha a prezentáló énekes tulajdonképpen jobb, mint az eredeti. Hiába, ezeknek a fránya slágereknek megvan az a tulajdonságuk, hogy ha nem herélik ki őket, bármilyen hangszeren lejátszva képesek aktivizálni azokat a bizonyos örömhormonokat – és hát a Van Canto esetében nemhogy kasztrálásáról nincs szó, de az alanyok igazi, potencianövelő tesztoszteron kúrán átesve hirdethetik a heavy metal "macsó dicsőségét".

A recept tehát nem változott, szájdudás(gitáros) énekeseink a színtér kellő ismeretével lőtték be a megfelelő irányvonalat – Blind Guardian / Manowar / Blackmore's Night irányú zenéjükkel eredményesen bújtathatják el saját szerzeményeiket is a könnyű sikert hozó örökzöldek közé. (Tudom, az említett hármas esetén vannak páran, akik egyből belövik, illetve lelövik a színvonalat, de ez a műfaj ugye nem annyira a cizellált művészi kifejezésmódról szól). A kislemezes "If I Die In Battle" tulajdonképpen bármelyik Manowar lemezen vezető sláger lehetne és a "Dangers In My Head" is képes a sárkányos metal birodalomban toposszá válni, szándékoltan túlpatetizált fordulataival, érdekes, szinte Metallicás riff-szaggatásaival. Ha nagyon hibát akarnék felfedezni, akkor talán a Manowar feldolgozást említeném, a "nagyepikai" dummdummolásnak inkább valamelyik indulószerű sláger felelne meg, de az is lehet, hogy már az eredeti szerzemény sem volt egy nagy eresztés...

Aki tehát könnyed, és a megszokottól kissé eltérő szórakozásra vágyik, vegye elő bátran az új lemezt, melynek előnye, hogy kisgyerekkel együtt is lehet hallgatni, csak aztán összeveszés ne legyen, hogy kinek a szájával játsszuk le a fő gitárszólót!

Garael