Kiadó:
Roadrunner Records

Honlapok:
www.megadeth.com
myspace.com/megadeth

13 év (ennyi idősen kezdett el zenélni), 13 lemez, és még Mustaine szülinapja is 13-án van, vagy mi a szösz. Na jó, akkor maradjunk a számoknál. 13 nóta (naná!), 57 perc, azaz az átlagos számhossz alig valamivel több, mint négy perc. A címadó kivételével (amely itt rekord hosszúságú a maga öt és fél percével) gyakorlatilag minden tétel három és négy perc közé esik. Komolyan, mint egy pop (vagy AOR) lemezen! Ahogy elnézem az eddig megjelent véleményeket, reálértelmiségiként én vagyok az egyetlen, aki számológéppel hallgat Megadeth lemezt. Fanyalogni fogok kicsit, igen, mert egy potenciális klasszikus ment itt veszendőbe – van rajta annyi jó riff, szóló és énektéma, hogy lehetett volna ebből akár két kiemelkedő albumot is összehozni, ha Dave nem rutinból írná a számokat ma már. Így is átlagon felüli, de ezzel mégsem fogsz lelkendezve átrohanni a haverodhoz, hogy azonnal hallgassa meg, ahogy annak idején a "Peace Sells..."-zel, vagy a "Rust In Piece"-szel tetted.

Szóval értem is a halleluja hangulatot, meg nem is. Értem, mert jó a zene, fifikás gitártémákkal, és szólókkal, a refréneket ráadásul már elsőre is dúdolni lehet. Hála az égnek, a Disturbed háza tájékáról érkezett producernek sem sikerült elcsesznie, modernizálnia a hangzásukat, sőt, a stúdióban még David hangját is fel tudta turbózni úgy, hogy nem nagyon lóg ki a lóláb. Ugyanakkor nem értem, mert a 'deth kábé ugyanezt csinálja, ugyanilyen színvonalon (leszámítva az egyetlen apróbb félresiklásukat a "Risk"-kel) úgy 20 éve. De tíz biztosan. Talán egy "Lulu" kellett ahhoz, hogy végre elkezdjük értékelni a konzisztens, megbízható teljesítményt?

Ha már itt tartunk: Mustaine csapata az évek során szépen helyet cserélt a szívemben, fejemben a másik nagy kedvenccel, a Metallicával. Korábban a Megahalálról véltem azt, hogy a tudatmódosító szerek kicsit sem áldásos hatása miatt sosem tudják kihozni magukból a maximumot, most a Talicskáról gondolom, hogy az elvárások és a siker lélekölő nyomása drogként öli ki belőlük a kreativitást és a természetességet. MegaDave mindeközben szépen megbékélt magával és a világgal, ráadásul rálelt a nyerő formulára: manapság szerintem álmából felriadva is képes lenne pillanatok alatt összedobni egy fasza kis négypercest, tökös riffel (picit megvariálva valamelyik korábbit), ragadós énekdallammal (már a maga szintjén, persze), Broderick meg majd teker rá nagyokat, és kész. Láss csodát, megszületett a modern metal modern-kori Desmond Childja! Rossz szóviccel, a "Th1rt3en" a thrash metal "Trash"-e – iPod kompatibilis dalcsokor, amiről bármely szám megállja a helyét a hangulataidhoz igazított lejátszólistáidon, és mely nótái elég fogósak és kompaktak ahhoz, hogy a 21. századi zenehallgató keze shuffle üzemmódban se kezdjen el időnek előtte matatni a léptetés gomb után.

Amúgy nem kezdődik rosszul a móka! A nyitó "Sudden Death" szólói egy az egyben hozzák Chris Poland agyas dolgait, és a riffje is visszarepít minket a kezdetekig. De már a refrénben megkapjuk a "Countdown..." és a "Youthanasia" dallamvilágát is – értem én, amolyan pályaösszegző műről lesz itten szó, amely minden korszakukat hivatott megidézni. Nagyjából sikerül is beváltani az ígéretet, ami már csak azért sem túl meglepő, mert néhány korai demót és sorlemezen meg nem jelent számot is felmelegítettek a biztos siker érdekében. A folytatással sincs nagy baj igazán, több tuti sláger is a bitekbe lett égetve, főleg a korong második felén, melyek szépen beleillenek majd a koncertprogramba.

Mi is akkor az én hasfájásom tulajdonképpen? Csak annyi, hogy szeretnék már (újra/végre) egy olyan Megadeth lemezt hallani, melyen két és fél, valamint hat és fél perces trackek is helyet kapnak, és amin (majd) az összes nóta NEM ugyanabban a közép-gyors tempóban végződik, amiben elkezdődött, és NEM ugyanazoknak a - korábban megírt – refréneknek a különböző variációit hallom a számok ugyanazon helyein. Szeretném, ha több lenne rajta a "New World Order"-hez és a címadóhoz hasonló szerzemény, amely kilép a verze-refrén-verze-refrén-szóló-refrén sablonból (a díszítésnek mindenhová odapiszkolt gitárszólók sem okoznak már akkora katarzist, unjuk). Egy szó, mint száz, azt szeretném, ha meglepnének már egy kicsit, mert Mustaine csapata baromi kiszámíthatóvá vált, szerintem. Lehet, hősünknek mégiscsak el kéne szívnia egy-két spanglit, mielőtt legközelebb bemasírozik a stúdióba...

Kotta