X-Panda: Flight Of Fancy (2011)

 

Honlapok:
www.x-panda.net
myspace.com/xpandaband

Megint kénytelen vagyok előállni a száraz néprajzi adatokkal. Észtországnak mindössze kb. 1,3 millió lakosa van, a történelemben Európa többször is elfeledkezett arról, hogy ők is a világon (mi több, a kontinensen) vannak, így nem lehet csodálkozni azon, hogy enyhén szólva seggre ültem, amikor véletlenül belefutottam az X-Panda nevű progresszív rock banda saját költségen megjelentetett albumába.

Mert nem amatőr garázsbandáról van ám szó, hanem az alacsony átlag életkor ellenére hihetetlenül fölkészült zenészekről, akik rendkívül jó érzékkel nyúlnak egy nem egyszerű műfajhoz. Pedig eredetileg csupán ideiglenes projektként indult a dolog egy 2009. áprilisában rendezett zenei dalszerző verseny alkalmából. Azután a tagok mégis úgy gondolták, hogy érdemes együtt maradni és folytatni, és mennyire igazuk volt! Igaz a basszer-énekes pozícióján közben volt egy őrségváltás, de a lelkesedés töretlen, s ennek eredménye a magánkiadásban megjelent "Flight Of Fancy".

Ahhoz képest, hogy a stúdiózást, hangmérnöki munkát, kiadást stb. mind maguk voltak kénytelenek finanszírozni, a lemez nem is szól rosszul, bár némi plusz dinamika azért nem ártana. Ettől az apró és emberileg érthető hátránytól eltekintve azt kell mondjam, hogy az anyag zseniális. Kaarel Tamra billentyűs elképesztő atmoszférát varázsol jó ízléssel kiválasztott hangszíneivel, Risto Virkhausen gitáros pedig le se tagadhatná, hogy az ős és neo-prog mesterek (David Gilmour és Steve Rothery) mellett rengeteg Joe Satrianit és John Petruccit hallgatott. Karl-Juhan Laanesaar dobos ritmusai mindvégig összetettek, érdekesek, Tamar Nugis basszer-énekes hangja pedig (bár elsőre szokatlan) egyáltalán nem gyenge megfejtés ebben a stílusban.

A kritikussal szemben nyilván elvárás, hogy hasonlatokkal éljen, de olyan sok minden jut most eszembe, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Alaphangon a Karmakanic jár a fejemben, de az X-Pandában ott lappang a brit neo-prog, a Dream Theater-féle keményebb alapokra épülő progresszió, a Liquid Tension Experiment által fémjelzett metál fúzió, sőt (talán eretnek gondolat), nyomokban még a Nightwish. Szerintem nem rossz keverék, és a hosszú, kifejtős instrumentális részek kiváló lehetőséget biztosítanak a fiúknak a bizonyításra. Lehet, hogy nem rockfazonok (tessék megnézni a csatolt YouTube videót!!!), de mocskos ügyesek, és még azt is elérték, hogy azt kívánom, bárcsak lenne egy fikarcnyi igazság abban a halszagú finnugor rokonságban!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika