Kiadó:
Gentle Art Of Music

Honlapok:
www.rpwl.de
myspace.com/rpwl

Az RPWL-t elsősorban azoknak ajánlom, akik a Pink Floyd lemezein nőttek föl és manapság nem nagyon tudnak azonosulni a Marillion nyafka vontatottságával és egyre szintetikusabb hangzásvilágával. Én pl. ebbe a kategóriába tartozom, így nem is volt kétséges, hogy lecsapok a német pszichedelikus / progresszív art rock hercegeinek új anyagára (főleg, hogy új szerzeményekkel megpakolt soralbum 2008-ban jelent meg tőlük utoljára).

Először rám hozták a frászt, mert a korábbi lemezekhez képest több lett az elektronika, megy az ambient jellegű kütyüzés, de szerencsére a behízott német napközis fizimiskájával megátkozott Markus Jehle (aki egyébiránt kiváló billentyűs) jó ízléssel és arányérzékkel modernizálta a hangzást. Óriási szerencse, hogy az RPWL-ben mindenki igazi mestere hangszerének (Kalle Wallner gitárosból pl. sokkal többet is el tudnék viselni), mert ez a meditatív, lassan építkező, középtempós merengés Yogi Lang bársonyos, de sokszor álmosító orgánumával visszafelé is elsülhetne. De nem. Méghozzá azért nem, mert jók a dalok, a hangszeres jártasság megkérdőjelezhetetlen, és a hosszabb instrumentális részek, ahol Jehle és Wallner egy kicsit szabadabban, merészebben muzsikál, jól ellenpontozzák a vokális részek ráérős, olykor mantra-szerű nehézkességét.

A műfaj, amelyben az RPWL alkot nem nevezhető izgalmasnak, megkíván egy sajátos hangulatot és rá kell szánni az időt, mert nem lehet csak egy-két számot kiemelni; nem készülnek Yogiék boszorkánykonyhájában slágerorientált klipnóták. Készülnek viszont közel tökéletes Pink Floyd hasonmások, elsősorban a "Division Bell" korszakot idézve meg, jóllehet, olykor egészen korai lemezekre is történnek utalások egy dallamfoszlány vagy egy szinti hangzás szintjén.

Már csak azért sem érdemes szemezgetni a lemez dalaiból, mert ez az RPWL első, teljes egészében összefüggő koncept-lemeze. A téma meglehetősen filozofikus, Platón híres barlanghasonlatát véve alapul az árnyékvilágból való föltörést szorgalmazza a valóságos világ felé, ahol a dolgoknak már nem csak a vetületét, de lényegi valóságát is megismerjük. Ehhez az emelkedett témához vajmi kevéssé illik az a primitív krétarajz-szerű borító, amit az albumhoz mellékeltek, de talán éppen ez hivatott megjeleníteni a számunkra hozzáférhetetlennek tűnő lényegi valóság barlangfalra kivetített, durván torzított árnyképeit. Mittomén!? Mindenesetre nem a békésszentandrási pumacipős rockereknek való téma.

Az RPWL anyagait eddig sohasem tudtam száz százalékosra értékelni, mert mindig akadt olyan nóta, amit relfexből ugrattam, de az egységes koncepció és az érettebb, kidolgozottabb zenei témák most meggyőztek. Alighanem a német proggerek legjobb albumukat dobták most piacra, illetve majd fogják, március 9-én.

Tartuffe