Kiadó:
Pure Steel Records

Honlapok:
www.lanfear.eu
myspace.com/thelanfear

Csak bámulni és becsülni lehet az 1993 óta folyamatosan nyomuló Lanfear makacsságát. Erre a fajta szinte képtelen kitartásra - amint azt a berlini csata és az "Untergang" óta tudjuk - csak a németek képesek. A Lanfear is közel két évtizede igyekszik meggyőzni a világot arról, hogy az Ivanhoe, Poverty's No Crime és a Civilization One mellett létjogosultsága van a német progresszív beütésű power metal bizniszben. A "This Harmonic Consonance" már a hatodik próbálkozás, de a nagy Durchbruch (a németek gyönyörű szava az áttörésre) mindeddig elmaradt, s tartok tőle, ezen az új anyag sem fog változtatni.

2006-ben lecserélték a Halford-iskolás Tobias Althammer énekest,  azóta a Portugáliából importált Nuno Miguel de Barros Fernandes (ex-Anguish) próbál némi karcosságot kölcsönözni a muzsikának, de sajnos ez sem menti meg a stabil középszerűségtől. Az egy dolog, hogy a stílus amúgy germánosan szögletes; e tekintetben a korábban említett bandák, de a progresszívebb irányt képviselő Tomorrow's Eve és Dreamscape sem jelentenek kivételt. Ennél sokkal nagyobb baj, hogy nem igazán ülnek a dallamok, Markus Ullrich gitáros szólómunkája pedig se nem technikás, se nem ötletes. Azért a Brainstorm favágóinál jobb.

Ebből a környezetből véleményem szerint mindössze két csapatnak sikerült az átlag fölé emelkednie: nálam a Vanden Plas és a Red Circuit viszik a prímet, és bizony nem véletlen, hogy mindkettő körül ott tüsténkedik a Markus Teske és Andy Kuntz alkotta nyerő páros, de a két gityós, Stephan Lill és Christian Moser figyelemreméltó teljesítményének sem tudom eléggé hangsúlyozni a jelentőségét. Talán ha Markus Ullrich Robert Jordan fantáziaregényei helyett (a Lanfear név a "Wheel Of Time" sorozatból lett adoptálva) Paul Gilbert vagy John Petrucci oktató DVD-it bújná!

A kitartás és az igyekezet tehát példaértékű, a "The Reverend" és a "Spectrophobia" című nótákban már-már úgy tűnik, hogy  kikerekednek az ízek, de végül a nem túl vidám 49 perces album végighallgatása után alig marad vissza valami kis "maradékcukor". A belefektetett munka, a lelkiismeretes erőfeszítés érződik rajta, de nekem egy kicsit savanyú.

Tartuffe