Kiadó:
MS Metal Records

Honlapok:
www.msmetalpress.com
myspace.com/ageofartemis

A dél-amerikai kontinensre transzportálódott Helloween-féle euro-power tökmagokat nemhiába öntözte olyan szorgalmasan egy egész patak (portugál nyelven: Angra), az eredmény azokat is lenyűgözheti, akik számára csak a hazai termőföld képes rekord mennyiségű termést hozni. Mert Brazíliában bizony még a hátsó keretekben is olyan tökfejek teremtek, melyektől az európai kisgazda maga alá csinálna a gyönyörűségtől. Itt van hát ez a "tök" ismeretlen brazil csapat, akik úgy voltak képesek az európai hagyományokat a latin mágiával ötvözni, ahogy azt efelé már megszokhattuk, vagyis: a megszokott speedelős-szimfonikus alapokon a germán sördallamok helyett egy másfajta slágeralkotással egzotikummá varázsolt világteremtéssel, melyben egymás mellett békés szintézisben fér meg a kiszámítható dallamfordulat és a progresszív gitárbűvölde.

No, azért nem véletlen a minőség és az órák alatt megteremtett magas harckészültség, az album producere ugyanis a brazil veterán, Edu Falschi volt, akinek keze nyoma minden egyes hangjegyben érezhető, még akkor is, ha az Age of Artemis a neoklasszikus csavarok miatt talán az Angránál progresszívebb oldalra húz. Jóllehet, a dallamok forrása eltér, de a koncepció valahogy a csupán két lemezt megért, ám számomra azóta is etalon svéd Tears Of Angerre emlékeztet: ott volt ennyire erős szimbiózisban a sláger és az enyhe progresszió, ami ugye egy külön tudomány. Mert azért nem semmi, ha egy csapat úgy tudja megszólítani a direktebb stílusok rajongóit, hogy azok észre sem veszik, mit is hallgatnak igazából. No, nem kell azért elborult djentre gondolni, a refrének erős kézzel vezetik végig a hallgatót a megbolondított gitárszólókon – mert hogy mondani, illetve írni ne feledjem, a csapat inkább a húros, mint a billentyűs hangszerre támaszkodik, ha megkezdi a csavart szinkópákat leütni a (tök)fejekben.

Az instrumentális szekció mellett – természetesen – a stílus sikerét meghatározó énekes helyén is egy ismeretlen klasszis áll, akinek torkába olyan létrát épített a Teremtő, melynek alsó fokai igen szálkásak, de hossza az égbe nyúl. Eleinte talán furcsa is az euro-power releváns férfi-szoprán helyett egy igazi, rekedtes hangot hallani, ám a dallamok kívánta hangakrobatika gyorsan kihozza hősünkből is a denevér iskolában elsajátítottakat.

A lemez csúcspontja a majd 10 percesre sikeredett "God, Kings And Fools", itt aztán sikerült is mindent összesűríteni, amiben annyira kiválóak a fiúk, ráadásul a szokásos szimfonikus prológussal felvezetett nyitó szerzemény olyan orbitális – és kissé direktebb – sláger, amit a Helloweennek is maximum négyszer-ötször sikerült egész pályája során írni, pedig már nem fiatalok ők sem, ugye?

Ajánlom hát minden Angra, Shaman, André Matos fannak az Age Of Artemist, garantálom, hogy a brazil kedvencek térképére a csapat is fel fog kerülni. Közvetlen a patak mellé, mert Artemisz, mint tudjuk, szereti a természetet.

Garael