Isten látja a galamb lelkem, nem kenyerem a fikázás. Illetve de, valójában egy ellenszenves, cinikus gyökér vagyok, viszont rockzenék és rockzenészek esetében vajból van a szívem bal pitvartól jobb kamráig, és tényleg csak akkor rázom meg a virtuális pofonfát, ha valamiért nagyon rászolgálnak. Évtizedek óta megingathatatlan és öntudatos Hammerworld-vásárlóként jónéhány szar/középszar, ritkább esetben színvonalas anyag került újságmellékletként hozzám, de a legutóbbi ELFSONG kapcsán elszakadt a cérna és nem tudom megállni, hogy néhány keresetlen gondolatot ne vessek "papírra".

Számomra egyszerűen érthetetlen, hogy az írott és netes szaksajtó is hosszú évek óta úgy kezeli Somlói Ferencet (ők csak lazán Fecának hívják), mint  a hazai fantasy metal felkent királyát, aki "bombasztikus", "nagyívű kórusokat", "sziporkázó hangszeres megoldásokat" felvonultató "epikus" zenéjével egyedülállóan hitelesen és hűen ápolja hazánkban a Tolkien-örökséget. Tudom, a Gyűrűk Ura a legeslegkultikusabb téma ever,  és ha egy seggszőrön ülő betyárkörtét összefüggésbe tudunk hozni valahogy az említett Tolkien-örökséggel, akkor már illik arra a körtére egy kicsit büszkén nézni, de azért álljon már meg a menet!

Tudom, hogy van (?) saját stúdió (ONERING), van zenei előzmény (Cross Borns zenekar egy rakat lemezzel, pl. itt), van őszinte lelkesedés és van fanatizmus. Nincs viszont realitásérzék,  nincs tehetség és nincs – ezek szerint -  Rhapsody Of Fire, Blind Guardian CD a gyűjteményben. Mert ha utóbbi lenne pl., akkor azért lehet, hogy legalább az ifjabb Feca, aki most társszerző, társgitáros és társtulajdonos (ja, mert a lemezborítón soronként kiemelik ám, hogy minden jog az övék, nehogy valaki ellopja ezeket a lenyűgöző ötleteket…) csak szólt volna, hogy „Te, Fater, kagylózz már bele, ezek valahogy nem úgy szólnak ám, mint mi…"

Ismét ott tartunk, hogy senki ne várjon tőlünk elnézést és lojalitást a magyar zenész szakma irányában, ha a magyar szakma magasról szarik arra, hogy megnézze és figyelemmel kövesse esetleg, hol is tart a nemzetközi színvonal. (Tony MacAlpine és 100 fizető néző pl.)

Hiába a meghívott sok jóhangú énekes vendég, ha a főszerepet a végig modorosan és mély fahangon gajdoló idősb "Feca" viszi. Az általam olvasott egyik kritika szerint e zenei utazást vastagon átitatja a reneszánsz és klasszikus muzsika. Ezen a ponton aztán tényleg elakad a hangom, kiszárad a torkom és levegő után kapkodok. Nem kérem, ezt itt nem hatja át semmiféle reneszánsz hangulat. Ha a Blackmore's Night szerelmes andalgását ócsított vásári reneszánsznak nevezzük (némileg jogosan), akkor erre a filléres hangzású vacakra ezt ezerszeres hígítás esetén sem mondhatjuk. Azért, mert a torrentoldalról lejött zenei szoftver tartalmaz "renaissance drum" effektet is és kétszer nagylelkesen ráklikkelünk, még nem lesz korhű a zenénk, ugye…

Ez nem rock, ez nem metal, ez nem musical. Ezt én nem tudom definiálni és főleg nem a fantasy rock/metal stílus elvárható minimumai szerint értékelni. Úgy ugyanis nem lehetséges. Együtt értelmezhető állítólag az opus egy hét éven át tartó szerzői aktivitás eredményeként létrejött, ugyanezt a címet viselő regénnyel. Oda lehetett volna csapni hozzá és hangoskönyvként eladni, de önmagában álló zenei alkotásként ez közel elégtelen. Minden szempontból.

Túrisas