Burning Point: The Ignitor (2012)

burning point 2012.jpg

Kiadó:
Scarlet Records

Honlap:
www.burningpointmetal.com

Többször dicsértem már Pete Ahonen dallamérzékét és elkötelezettség a heavy metal iránt a Burning Point és a Ghost Machinery albumok kapcsán, és most sem tudom megállni, hogy pár sorban ne ajánljam ezt lemezt, pedig az égvilágon semmi újat nem tudok hozzátenni ahhoz, amit eddig szajkóztam. Eddig pedig azt szajkóztam ezerrel, hogy Pete-nek nem csak borzasztóan a vérében van a tradicionális metal és a korai, még nem geil póver vonulat, de mindez remek dalszerzői képességekkel is társul. Így, bár igazán semmi újat nem hallani ezeken a korongokon, mégis mindig minőségi ökölrázós-headbangelős muzsikát szállít, teljesen megbízhatóan és megfelelő tökösséggel.

Most is remek Judas Priest riffek alapoznak a helloweenes dallamok alá, a malmsteenes szólókkal és billentyűfutamokkal megbolondított számokban. Ezzel nagyjából el is mondtam mindent, amit tudni kell és lehet a "The Ignitor"-ról. Ha neked ennyi elég a boldogsághoz, akkor jó néhányszor le fogod pörgetni ezt az anyagot. Ha már rókázol egy újabb true zenekartól, akkor viszont kerüld el messzire!

Hozzátenném azért, hogy itt nem egy újabb hónaljszagú kópia bandáról van szó, mert bár a hatások és az innovációt nélkülöző hagyományápolás szándéka egészen nyilvánvaló, direkt koppintásról nem beszélhetünk. Ahonennek egész egyszerűen vér helyett heavy metal csörgedezik az ereiben, és kész.

Végül, de nem utolsó sorban, hadd említsem meg, hogy számomra az új Firewind némi csalódást okozott. Talán Gus G.-nek nem volt elég ideje kiérlelni igazán jó nótákat, talán Apollónak nem kéne szétapróznia magát, hogy kellően fogós dallamokat tudjon még oda is szállítani, de valahogy elment mellettem az egész produkció. Na már most, ez a lemez felfogásában nagyon is hasonló a "Few Against Many"-hez, azzal a különbséggel, hogy ez korántsem szól olyan jól és itt jóval kisebb klasszis a gitáros és az énekes. Csupán egyetlen dologban kerekedik felül a Burning Point, de az éppenséggel a dalok minősége. Márpedig ez mindennek az alfája és ómegája, nem igaz?

Kotta

Címkék: lemezkritika