Elég szerencsétlenül sikerült a lemezcím választás. Az Asia XXX-re rákeresve Gugli, aki ugye a barátom, többnyire egzotikus pornóoldalakat dobott fel, ezért aztán átmenetileg meg is szakadt a barátságunk. Pár éve egyik kedvencem volt a Chicago XXX lemeze, ami ugye a zenekar harmincadik albumát takarta (igen szigorú sorszámozással, mert a válogatáslemezek és koncertalbumok is ugrattak egyet a számlálón). Most itt van az Asia XXX, ami messze nem a harmincadik lemeze a veterán bandának, annál inkább a harmincadik évfordulójára készült a mindent elsöprő bemutatkozó albumnak. Én már az előző lemeznél mondtam, hogy eljutottak alfától az omegáig, ami az esetükben megint csak rendhagyó módon nem az "elsőtől az utolsóig"-ot jelentette, hanem mondjuk a "másodiktól az utolsó előttiig"-et. Ezzel azt akarom mondani, ha most hagynák abba, akkor szép kerek lenne a történet.

Az "Originalasia", ahogy magukat hívják, készített 3 és fél albumot (Asia, Alpha, Astra és a félig válogatás, félig új dalokat tartalmazó Then & Now), majd Geoff Downes új párt választott magának John Payne személyében, hogy aztán a zseniális "Silent Nation" után jusson eszébe (nem is értem, miért), hogy összetrombitálja az eredeti legénységet, és Phoenix-ként feltámadjanak hamvaikból. Majd egy felejthető zenéjű és kritikán aluli borítójú lemez (Omega) után a legelső alkotás harmincadik évfordulóján kiadják ezt az albumot. A grafika újra Roger Dean zsenialitását dicséri, a repülő halakból kirakott római harmincas egyenesen kanfasztikus.

Ők voltak a '80-as évek szupergrúpja, az ex-King Crimson, ex-Uriah Heep basszer és énekes Józsi (gazda), az Emerson Lake & Palmerből kivált dobos, Károly (gazda), és a két Igenlő szaktárs, István (gazda), a világ legrondább gitárosa, és Gottfried, a billentyűvarázsló, akinek tudathasadásos állapota nélkül nem jöhetett volna létre ez a projekt. Hiszen ő az, aki előbb megírta a "Video Killed The Radio Star" című diszkóslágert a The Buggles formációban, majd elment kisegíteni a Wakeman nélkül maradt Yest, nem kis Drama-t okozva ezzel, a következő évben visszament a The Bugglesbe egy második kaland erejéig (Adventures In Modern Recording), végül kikötött ennél a progresszív ősöket felmutató formációnál, hogy a The Buggles-ben kivirágoztatott dallamérzékenységét náluk kamatoztassa.

Vagyis az első albumot űberelni, de még csak megközelíteni sem lehet, ez nem vitás. A "Heat Of The Moment" egyszeri és megismételhetetlen. De "Don't Cry", vagy "Here Comes The Feeling", netán "Go" szintű dalokat simán találhatunk a lemezen. Ott van mindjárt a nyitó "Tomorrow The World", amely lassú kezdésével már-már elhiteti velem, hogy ez az Icon 4, és nem az Asia 30, de aztán belecsapnak a lecsóba, és egész jó kis nóta kerekedik belőle, amolyan "Summer (Can't Last Too Long)" hangulatban. Aztán az első videoklipes nóta, a "Face On The Bridge" is egy "The Smile Has Left Your Eyes" hangulatú bevezetés után bontakozik ki, és a közepén a maga darabos módján néhány alapskálából egy igen jópofa szólót rittyent bele Howe mester.

CsiGabiGa