Zene és gasztronómia – Giccses, mint a naplemente. Vagy mégsem?

aszu.jpg

A bor száraz. Pont. Nem édes, nem félédes és nem is félszáraz. Hanem száraz. Természetesen – most köpöm magam szembe –, mint minden főszabály alól, ez alól is van kivétel. Vagy van olyan elvetemült borbarát, aki azt meri állítani, hogy egy klassz portói, vagy egy első osztályú tokaji aszú bármely ünnepi asztalon ciki lenne? Na ugye... Világos, az édes, félédes borokkal szemben tanúsított jelenkori ellenszenv a szocialista érában elburjánzott igénytelenségben gyökeredzik, így tulajdonképpen meg is értem ezt az ellencsapás-szerű, némileg túlzó álláspontot. Még most sem igazán lehet a Danko Pista-féle cukrozott vörösek iránti rokonszenvet kiirtani az idősebb korosztály hölgytagjaiból, de hagyjuk is meg ezt az örömforrást az ő privilégiumuknak. Mi, félművelt alkoholisták csak válogatott alkalmakkor, hozzáillő ételekhez és jól megválogatott fajtákból iszunk édeset vagy félédeset.

Az alkalom lehet ünnepi ebéd, esküvő, szülinap, házassági évforduló vagy állófogadás, szóval valami komolyabb összeröffenés (ez már csak a valamire való édes borok ára miatt is így van). Kínáljuk a menüsor elején, vagy a végén, a közepén viszont csak kivételes alkalmakkor, például egy tokaji aszúban konfitált (lassú tűzön párolt) libamájhoz nyilván aszút adunk. De a jó édesek a fogadás elején, aperitifként is nagyon jól megállják a helyüket. Fel lehet ezeket szolgálni a desszerthez is, de azt azért nem ajánlom. A dobostortához igyunk inkább vizet, úgysem érzünk semmit a hozzá fogyasztott folyadék ízéből. Én jobban szeretem édesség HELYETT szopogatni, a kávé környékén. Nem divat nálunk sajttállal (és gyümölccsel) befejezni az étkezést, pedig arról kiválogatva az igazán érett, penészes fajtákat (az a jó, ha már mászik) szintén hálás társaságot képez egy pohárka tokaji számára a rögtönzött szájüregi orgiához.

libamaj_szilvaval.jpg

Tokaj. Gyakorlatilag az egyetlen magyar borvidék (Szepsy István pedig az egyetlen magyar borász) amely jelenleg a tudálékos nemzetközi szaksajtó térképén is előkelő helyen található és világszerte ismert, elismert. (Ez még akkor is igaz, ha manapság más borvidékeinkről rendre beesik egy-egy jó helyezés a nemzetközi borversenyeken.) A talaj és a mikroklíma, a sajátos technológiával párosulva egyedülálló adottságokat teremtett errefelé, a tokaji aszú hírneve így megkérdőjelezhetetlen. Szerencsére, itt is hatalmas fejlődés ment végbe az elmúlt 20 évben (sokszor éppen külföldi tőkével megtámogatva), így a manapság készített aszúk valóban világszínvonalúak. Nem hiszem, hogy érdemes belemennem a botrytis és a gönci hordó rejtelmeinek ecsetelésébe, a lényeg nem ez, hanem, hogy az itt készült édes borok mellőzik a geil, hatásvadász jelleget. A magas cukortartalom ásványi anyagokkal párosulva komplex, isteni nedűt alkot, melyből teljességgel hiányzik a bazári jelleg. A tokaji aszú jó. Sőt, nagyon jó. Punktum.

aranyhid.pngUgyanakkor nem kifejezetten olcsó. Ezért ajánlok egy mérsékeltebb árfekvésű, ámde szintén remek itókát. És itt kanyarodunk vissza a balatoni régióhoz, illetve a Bujdosó pincészethez, melyekkel hét részes mini felfedező körutunk kezdődött (és amelyhez időközben Tartuffe hozzátoldott egy nyolcadikat). Ez a terület – Egerhez hasonlóan – még nem találta meg az igazi arculatát, pedig az adottságai nagyszerűek. A sokféle talaj, jó fekvésű dűlők, és a hatalmas víztömeg hőmérséklet-kiegyenlítő hatásának előnyeit kihasználva izgalmas dolgok történhetnek még errefelé. Történnek már ma is, de borzalmasak is szép számmal, gondolok itt például a gulyás-turizmusból itt ragadt badacsonyi kannás félédesek tömkelegére. Bujdosóék jól reprezentálják ezt a fajta kettősséget, mert az igazán szép tételeik mellett komoly részt képvisel a pincészet bevételeiben az olcsó, asztali bor. Mentségükre legyen mondva, az is iható minőségű és nem akar többnek látszani, mint ami – csakhogy nehéz egységes, prémium imidzset építeni így... A közhiedelemmel ellentétben nem csak fehérbort tudnak errefelé készíteni amúgy, egyre több figyelemre méltó vörösre bukkanok rá erről a tájékról.

Ennek a környéknek a klímája is kedvez egyes fajták aszúsodásának, főleg Traminiből és Szürkebarátból lehet szép édes-félédes tételeket készíteni. Az Aranyhidat (utalva a lemenő nap visszatükröződésére a Balaton felszínén), mely egy késő szüretelésű Tramini, bátran ajánlom a fent említett ünnepi alkalmakra – tokajikhoz hasonló beltartalmi értékekkel és ízvilággal rendelkezik, csak valamivel barátibb áron.

Először azt hittem, nem lesz egyszerű zenét találni ezekhez a különleges borokhoz, de aztán könnyebbnek bizonyult, mint gondoltam. Csak szét kellett nézni a kedvenceim között. Az "Empire" ugyanis számomra éppen olyan, mint egy palack nemes aszú. Már amennyiben a nagyívű, közérthető dallamok cukormáza alatt ott rejlik a finom intelligencia és a komplexitás. De nagy kár, hogy a gyarló emberi jellem és az üzleti szempontok végül szétzilálták ezt a nagyszerű csapatot is! Az okos közérthetőségben lecsapódó kreativitás ugyanis éppoly ritka, mint az igazán jó édes bor.

A korábbi részek megtalálhatóak az Elmélkedések menüpontban.

Kotta

Címkék: gasztronómia