Kiadó:
Nuclear Blast

Honlapok:
www.thresh.net
myspace.com/threshold

Mint oly sok tehetséges zenekar, a Threshold is cover-bandaként kezdte karrierjét több mint 20 évvel ezelőtt, azóta 2-3 évenként jelentkeztek egy-egy saját anyaggal, de a mostani korongra öt évet kellett várni. Ennek hátterében Andy McDermott énekes kilépése, majd sajnálatos halála, illetve a tagok oldalirányú elfoglaltsága állhat, Johanne James dobos pl. Kyrbgrinder nevű bandájával jelentetett meg lemezt 2010-ben.

"Mac" kilépése és halála után kézenfekvő volt, hogy azt a Damian Wilson-t hívják vissza az együttesbe énekelni, akivel már két lemezen is dolgoztak együtt; a debütációt jelentő "Wounded Land" (1993) és az 1997-es "Extinct Instinct" albumokon is ő szerepelt. Wilson időközben, köszönhetően Arjen Lucassen Star One projektjének, nagyobb ázsiót szerzett magának, olyannyira, hogy az új brit progresszív rock/metal szupergrúp, a Headspace élére is őt hívták meg.

Wilson visszatérésének én személy szerint nem örültem annyira, mert McDermott-nak rockosabb, férfiasabb hangja volt, ami sokat javított az összképen. Ugyanakkor Wilson tagadhatatlanul jó énekes, néha ugyan idegesítenek a vibrátói, de van egy hangfekvése, ami szakasztott Robert Plant. Meg is hallgatnék pár Led Zeppelin klasszikust az ő interpretálásában!

A 2007-es "Dead Reckoning" egyértelműen a Threshold pályafutásának legjobb albuma volt, ami új  távlatokat nyitott előttük. Dan Swanö (Edge Of Sanity, Nightingale) hörgéseivel megtámogatva egy metálosabb arculatot vettek föl, és egészen a nagy áttörés küszöbéig jutottak vele. De sajnos csak a küszöbig. Kegyetlen dolog egy kritikusok által is kedvelt album és nem kevés személyes turbulencia után tovább vinni azt, ami évekkel azelőtt megszakadt.

A "March Of Progress" címe ellenére nem tudta folytatni a "Dead Reckoning" által kijelölt fejlődést. Szerintem a kitörés fő csapásiránya a túlságosan digitális, kicsit steril hangzás elhagyása lehetett volna, de sem hangzásban, sem kompozíciókban nem tudtak előrelépni. Ez a lemez legalább olyan jó, mint volt pl. a "Critical Mass" (2002), de a "Dead Reckoning" által ébresztett reményekhez képest csalódás.

Nyilván itt is vannak vérbeli Threshold slágerek (Ashes, The Hours), de a vége felé már lanyhul a figyelem, elsősorban a sok középtempó és a több mint 70 perces játékidő miatt. Értem én, hogy 5 év hallgatásért bőségesen kárpótolni akarták a rajongókat, de egy rövidebb, koncentráltabb album nagyobbat szólt volna. Egyébként is a Threshold akkor tud érdekesebbet, fogósabbat alkotni, ha nem húzza el nagyon a nótákat. Ügyes hangszeresek, de nem akkora virtuózok, hogy az elnyújtott instrumentális betétek tartósan lekössék a hallgatót.

Akármit is gondolok erről az albumról, az nem kérdés, hogy be kell szerezni, tovább dagasztva ezzel a már így is tekintélyes gyűjteményemet. Hangsúlyozom, a "March Of Progress" simán van olyan mint a "Hypothetical" (2001) vagy a "Subsurface" (2004), és ha azok a polcon figyelnek, ennek is ott a helye!

Tartuffe