Beautiful Beast: California Suntan (2012)
Kiadó:
G.T.O. Entertainment
Honlap:
www.beautifulbeastrock.com
Amikor megláttam ennek a lemeznek a borítóját, tudtam, hogy nem mehetek el szó nélkül egy ilyen popó mellett. Lám, a marketing megtette hatását, míg Julian Angel első albumának borítója (a malmsteen-i idillt, ahogy kivillanó mellszőrzettel áll a gitárja társaságában, csupán egy női fej zavarja meg úgy az övcsatja magasságában) csupán idegesített, ez a tengerparti csendélet-kísérlet, amelybe "véletlenül" belepucsított egy formás tangás, már felkeltette a kíváncsiságomat. A borító alapján amolyan California Girls-feelinget vártam David Lee Roth módra. Nos, nem azt kaptam, amit vártam. Sokkal jobbat! Az első nótában azért van valami abból a várt DLR-érzésből: mintha az AC/DC "You Shook Me All Night Long" riffjeire énekelné rá a David Lee Roth által feldolgozott "California Girls"-t, amit feldob egy Erős Attilás gitárszólóval.
Julian Angel egy őskövület. Annyira kilóg a mai zenei kínálatból, mint Sas József, ahogy rendületlenül énekli a 2000-es években is a csasztuskáit, vagy Austin Powers, ahogy a '70-es évekbeli öltözékével és szexuális szabadosságával sokkolja az ezredforduló társadalmát. A pasas úgy néz ki, mint Jani Lane (Warrant), úgy énekel, mint Steve Plunkett (Autograph) és úgy gitározik, mint Erős Attila (Lord). Ezt tetézi még azzal, hogy Szentkirályi Janisan kiszőkített és feltupírozott hajjal és Ray-Ban napszemüvegben megy szolizni. :)
Ezzel kb. mindent el is mondtam a zenéjéről. A '80-as évek második felének hair-metal (létezik, hogy az elmúlt 25 évben nem sikerült erre egy frappáns magyar fordítást találni?) zenéje köszön vissza minden hangból, annak minden szövegi kliséjével. Egy kicsit Autograph, csak annak humora nélkül (ki tudna olyan dalszöveget írni, mint a "My Girlfriend's Boyfriend Isn't Me") egy csöppet Alice Cooper-es (Trash/Hey Stoopid-korszak) annak horror elemei nélkül, egy csöppet Warrant, némi Desmond Child-os Bon Jovi ízzel (Rockschool), annak eszelős kórusaival együtt, időnként az első Skid Row lemezt is megidézi, sőt, egy-egy felemelő pillanatban még a McAuley-Schenker Group által a "Save Yourself" lemezzel állított igen magas lécet is sikerül megugrania. S amikor már azt hiszem, hogy mindent hallottam, amit hallhattam, akkor jön egy mérgező (Poison-os) ballada, amúgy "Every Rose Has Its Thorn" módra (Fair Weather Friend).
A "Wet Hair In A Waterride" mintha egy Hard nóta feldolgozása lenne (Ahogyan élsz), de hát Zserbóék is ugyanebben a retró cipőben kezdték 8 éve (és ha igaz, felhúzzák újra Kalapács visszatérésével). A végén még egy White Lion-os ballada, amiben a Steve Plunkett-hang átmegy kicsit Mike Tramp-be (Something In The Air), míg a viccesen japán, amerikai, európai, ázsiai, afrikai, latin-amerikai, arab és ausztrál bónusz nótaként emlegetett "Gimme Just One Night" megint visszakanyarodik az Autograph első lemezének (Sign In Please) stílusához.
Huh, ilyen időutazást rég éltem meg, szinte valamennyi amerikai (és néhány magyar) kedvencemet megidézte egy lemezen, és miközben minden klisét elhasznált, ami arra a korra jellemző, egy pillanatra sem vált unalmassá. És mindehhez képest a pasas német. Főállásban ezerrel szervezi a jövő évi nürnbergi zenei üzleti konferenciát, másodállásban pedig Rolf Munkes (Empire) és Ian Finlay (ex-Running Wild) mellett dolgozott, mielőtt kiadott két saját albumot, majd "megalapította" a Beautiful Beast-et, amely tulajdonképpen szintén egyszemélyes zenekar. Na, ha erre is azt mondja Garael, hogy szögletes, mint minden német zene, akkor magamba harapok!
Talán az egyetlen hibája, hogy a hangzás is eléggé '80-as évekbeli, ha már a borítónál sikerült levetkeznie a Malmsteen-attitűdöt, akkor talán a produceri munkát is ráhagyhatná a profikra.
