Kiadó:
-

Honlap:
www.megatherion.com

Mit szólnál ahhoz, ha nagyapád – egy tisztesen letudott, eredményekkel teli élet után – egyszer csak bekattanna és az önmegvalósítás nevében attól kezdve meztelenül motorozna fel s alá szülőfalujában, nap mint nap? Egyrészt szánalmas, vagy még inkább roppant kínos lenne ez az egész, másrészt viszont átfutna az agyadon némi dicséret-, vagy tiszteletféle is: "Az anyja, van az öregben kurázsi, hogy nem foglalkozik avval, ki mit gondol róla! Ha neki jól esik, akkor ki a fenét érdekel, ártani nem árt senkinek!".

Ilyesféle érzésed lehet az új Therion kapcsán is, már amennyiben lehet ezt a valamit az esedékes Therion sorlemezként számon tartani. Johnssont is elkapta ugyanis a Gildenlöw-Akerfeldt szindróma, a "Les Fleurs Du Mal" kábé annyira tipikus zenekari alkotás, amennyire a "Road Salt"-ok, vagy a "Heritage" Pain Of Salvation, illetve Opeth korongok - azaz, jóval inkább szólóalbum ez is. Nem lenne tehát csoda, ha mellőle is elkezdenének elszivárogni a zenésztársak, egészen a banda teljes széteséséig, ha mindezt megelőzendő nem jelentette volna be ő maga a csapat feloszlatását az idei turnékörutat követően. (Amikor is beleveti magát egy több éves munkába, melynek célja egy gigantikus rock-opera színpadra állítása.)

Francia sanzonokat ültetni át szimfonikus metalba? A végeredmény egyrészt roppant kínos és bizonyára illúzióromboló a hardcore fanok számára, akik a "Sitra Ahra" lejtmenete (legalábbis szerintük) után kedvenc bandájuk agóniájának végső igazolását fogják ebben a CD-ben így meglelni. Ugyanakkor tiszteletet parancsoló, hogy Christofer saját vagyonát kockára téve, a Nuclear Blast kereteiből kilépve, magánkiadásban jelentette meg ezt a rendhagyó "művészeti projektet", aminek ő nevezi a produkciót, és amely ennek köszönhetően hagyományos forgalmazásban meg sem jelenik majd (koncerten lehet megvásárolni, vagy a honlapon megrendelni). Ha neki ez fontos..., ártani végül is nem árt vele senkinek, nem igaz?

Nagyon rossz lett a "Romlás virágai" (Baudelaire)? Egyáltalán nem. Tulajdonképpen ott van rajta minden tipikus Therion elem, a nagy kórusok, az operás ének, karcos gitárok (már amikor...), szóval tombol a fémzenébe oltott klasszicizmus, ami nem is csoda, lévén ők a stílus egyik alapítója és szerintem legmarkánsabb, leginkább vállalható képviselője. Úgyhogy rossznak nem rossz, csak éppen nem is jó. Leginkább olyan semmilyen, háttérzenének elmegy típusú prüntyögés, ami - tőlük szokatlanul - nem sok vizet fog zavarni az idei felhozatalban. Szóval nem kell kiakadni az egy szál kukiban furikázó nagypapán, tégy úgy mintha mindez teljesen természetes lenne és gyorsan lépj tovább!

Kotta