Először is, szeretnénk megkérdezni, hogyan is telt az elmúlt év az Ön számára, tisztelt Sándor?

Nos, kedves ifjú kolléga, az évek előrehaladtával az embernek egyre nehezebb Szilveszter napján összegezni az elmúlt év eseményeit, ami sajnos biológiai determináció: a rövid távú memória gyengülésével nem azt nehéz felidézni, hogy 50 évvel ezelőtt melyik falovat szerettük volna a játékboltból megkapni, hanem hogy mikor is pisiltünk utoljára. Ennél már csak a politikusok egy része jár rosszabbul, akiknél a memória megkopásához nem szükséges a megélt évek számának viszonylagos nagysága, egy bizonyos pozíció betöltésével akár húsz évesen is képesek elfelejteni, mit ígértek tegnapelőtt. Jómagam pályám során sokszor kerültem kapcsolatba a politikával, amit aztán zenei újságírói tevékenységem során remekül tudtam kamatoztatni: e két területnél több álnoksággal, kétszínűséggel és sárdobálással csak a tudományos életben és egy általános iskola csupa hölgyből álló tantestületében találkoztam, ami ellen néha a legnehezebb titkosügynöki mesterkurzus vörös diplomával történő abszolválását lehetővé tevő kompetencia gyűjtemény is kevésnek bizonyult. Ez persze nem jelentett mindenki számára hátrányt, két Nobel díjra jelölt magyar pszichiáter és három akadémikus szociológus is évekig tartó kutatási forrást talált a magyar zenei élet szereplőinek pszichés, mentális és csoportdevianciáit tanulmányozva, igaz, hogy ezekből a legtehetségesebb aztán inkább a bolondok házába távozott, mivel elege lett az irracionalitásból.

A koromra való tekintettel nézd hát el, ha nem bocsátkozom részletes évértékelésbe, azt megtetted helyettem Te, álnokul, ígéretedet megszegve okoztál igazi meglepetést: meglepődtem, hogy ennyi rossz lemez jött ki az év közben, én valahogy jóval kevesebbre emlékszem…, de ez is biztosan a korosodásnak köszönhető.

Hogy van megelégedve a Dionysos Rising idei teljesítményével?

Nem kenyerem a dicsekvés, a dicséret meg pláne, de meg kell, hogy mondjam, mindenki megtalálhatta a maga számítását, aki a blogra látogatott. Igényességünknek legfőbb bizonyítéka az a mezőgazdászi szakon végzett egyetemista, aki szakdolgozatához itt találta a legtöbb, hivatkozásként szolgáló törzsanyagot, amit le sem lehetett volna tagadni. Az igaz, hogy a diplomamunka tárgya nem éppen zenei, sőt, ha lehet mondani, akkor egyáltalán nem, de az, hogy hazánk értelmiségi elismertségéhez egy kiváló trágya-analitikus pályára bocsátásával járultunk hozzá, mindennél többet ér. A másik dolog, amitől csak úgy dagad a keblem, hogy sikerült megnyugtatni a kritikáink hatására éppen depresszióba esni kényszerülő Axel Rudi Pellt: vannak még hozzá hasonló képességű gitárosok, akik ráadásul képesek nyilvánosságra is hozni produkcióikat.

Az persze igaz, hogy nem sikerült a metal TOP 100 listán az első tíz helyezett közé beférkőznünk, de ennek minden bizonnyal az az oka, hogy íróink egy része önmegvalósítási kurzuson vett részt, lásd előbbi megjegyzésemet, más része pedig olyannyira az átlag ízlés fölé emelkedett, hogy a különbséget zongorázni, izé,  "Kottázni" lehetne. Olyan albumok ismertetésével pedig nehéz zöld ágra vergődni a népszerűségi listán, melyek megfejtésébe két Bartók Béla is belebukott, de a lényeg továbbra is az igényesség szintjének kompromisszum mentes fejlesztése. Persze meg kell mondani, hogy szerencsére vannak még a szerkesztők között olyanon is, akik katonás kürtszóval tudnak némi harsányságot csempészni az emelkedett stíluspreferencia néha egyenszínű szürkeségébe. Egyébként is, mitől mástól ébredne fel Dionysos hosszú álmából?

Köszönjük Mesternek a gyors értékelést, kívánunk Boldog Új Esztendőt, csakúgy, mint minden Olvasónknak!