Kiadó:
Digital Nations

Honlap:
www.riccardogioggi.com

Lövésem sincs, hogy minket – épp minket! – hogy és miért találnak meg mostanában föltörekvő olasz muzsikusok. Egyáltalán honnan értesültek rólunk, milyen fantáziát látnak abban, hogy zenei erőfeszítéseikről szabadidős programként virtuális "papírra" vetünk néhány gondolatot? No, de rajtunk ne múljon, főleg, ha olyan színvonalas anyagot kapunk, mint amilyen ez itt, bőséges promóciós csomaggal: zene, fényképek, elérhetőségek, életrajzi adatok, stb.

Az már a kiadó neve alapján eldőlt, hogy Riccardo Gioggi nem lehet kezdő hangszeres; Steve Vai cége ugyanis nem szokott amatőr szobagitárosokat leszerződtetni - elég, ha a "mifiunkborja" Jónás Tamásra gondolunk. A promóciós csomaghoz mellékelt biográfiából az is kiderült, hogy Gioggi magasan iskolázott, hogy úgy mondjam: akadémikusan képzett muzsikus, aki hangmérnöki minősítést is szerzett.

Ezek után nem volt meglepő, hogy a "Dinamika elmélete" a gyakorlatban jól átgondolt, aprólékosan kidolgozott, technikás és változatos hallgatnivalónak bizonyult. Gioggi játéka makulátlan, dallamérzéke kiemelkedő és játszi könnyedséggel ötvözi a rock, jazz, blues, funky és progresszív elemeket. Ebben kiváló, számomra tökéletesen ismeretlen olasz zenészek segítik.

Hallgatása közben leginkább Blues Saraceno, Paul Gilbert és az "érett, kései" Vinnie Moore jutott eszembe, de olykor – nyilván a kiadó miatt – Steve Vai is beugrott (ld. Even Tide). Gioggi alapvetően olyan hallgatóságra számíthat, akik a fönt említett művészeket is előszeretettel szerepeltetik a lejátszó-listán. Én pl. elég elvetemült vagyok ahhoz, hogy egy ilyen "gitáros elsősorban gitárosoknak"-tematikájú rétegzenét megkedveljek, pedig még csak zenész sem vagyok. Ezt az albumot nem a borítójáért csípjük, hanem az olyan dalokért, mint pl. az ezerarcú "Designs", kár, hogy nem az lett a klipes nóta.

Tartuffe