Skydrive: Ember a tükörben (2013)

skydrive_artwork(1).jpg

Honlap:
facebook.com/skydrivezenekar

Kiadó:
Szerzői kiadás

Pár héttel ezelőtt a blogunkon megjelenő magyar együttes zeneileg remek albumánál voltunk kénytelenek megállapítani, mennyire kevés a nemzetközileg is értékelhető honi metál énekes: az a pár ember, aki szóba jöhet, eltévedt kisbolygóként kering a hazai metál szcéna rendszerében, hol ide, hol oda csapódva: a gyökértelenség talán éppen a táptalaj hiányának is köszönhető, ami megfelelő energiát szolgáltatna a növekedéshez. Rendben van, nem minden metál zenei stílushoz követelmény a képzett dalnok, de vérzik a szívem, ha egy olyan, zeneileg egyébként ötletes, slágeres, és abszolút trend-releváns albumot csap agyon az átlagon aluli ének, mint amilyen a Skydrive debütje. Fanyalog a kritikus, pedig ódákat szeretne zengeni – naná, Szigetvárról, ahonnan a fiúk nádi hegedülnek, minden katonának csak epikus hangvétellel illene beszélni – de hiába: a csapat zenéjének meghatározó elemét, a popos melódiákat teszi szürkévé az egyébként remek dallamokat hozó énekes vokális produkciója, amit sajnos a szövegírás prozódiai bakijai hangsúlyoznak az egész produkciót erodáló attitűddé. Fiúk, lehet, hogy az általatok játszott stílushoz nem feltétlenül szükséges a rocktenori hang, a szótagok helyes számát azért próbáljátok betartani!

Nos, miután minden rosszat leírtam az albumról, jöjjön hát el a dicséret ideje is. Nem éppen szokványos 66-os út a progresszívabb, komor, súlyos riffelés és szólómunka (nem handjob!) valamint az ennyire dallamos, popban gyökerező dallamok párosítása: talán annak idején a Mex-től hallottam valami hasonlót, csak ott a techno, vagy a szaggatott, funkys gitártéma támogatta a fütyülhető refréneket, napjainkban pedig a Leander Rising operáz hasonló dallamvilágban, ám kevésbé komplex instrumentális környezetben. A Nevermore hatás kétségtelen, mint ahogy az amerikai progresszív metál bandáké is, amiért a gitárosok és a dobos zenei múltja a "bűnös" – bár ezért a bűnért nem büntetés, hanem dicséret jár –, a tudás mindenképpen megvan ahhoz, hogy a teljesítmény vállalható legyen, már csak gyakorlás és rutin kérdése a továbblépés.

Tetszik, hogy a súlyos alapok ellenére a fiúk nem intettek soha többét a humornak, a lemez közepén elhelyezett instrumentális "Földesúton" c. "hungarian country" akár egy Bojtorján lemezen is elférne, valószínűleg ez lesz minden texasi kopók királyának, Chuck Norrisnak a kedvenc nótája a lemezről…

Gyermekbetegségei ellenére ígéretes bemutatkozás a csapat debütáló lemeze, ráadásul illeszkedik a nem kimondottan metál hívő tizenévesek divatpreferenciájába is, és ez egyáltalán nem degradáló, sőt! Kis odafigyeléssel, a leírt hibák orvoslásával minden bizonnyal nem lesz szükség öngyilkos rohamra a tisztes helytálláshoz, vagy a hadi sikerhez. Hajrá!

(A lemez teljes egészében meghallgatható itt: https://soundcloud.com/skydriveband/sets/skydrive-ember )

Garael

Címkék: lemezkritika