Kiadó:
Sonet Records/Universal Music

Honlap:
www.infestissumam.com

A zeneipar konzum-sátánistái újra akcióban! Leértékelt gonoszság, undergroundot idéző műanyag olcsóság, vurstliba illő kitalált koreográfia! Hát nem gyönyörű? Borzongatóan! No, igen, ha van valami, ami igazán gonosz ebben a jól felépített marketinggel világra okádott sátánista csapatban, akkor az a puhára vett arculat, mellyel azokat sem riasztják el, akiknek már sok az "igazhitű", keményvonalas norvég/amerikai/lengyel…stb. zavarodottak komolyra vett és komolyan gondolt őrülete. Nem, kérem, a Ghostnál ez nincs meg, mert ki érzi a fenyegetést abban, ha egy szörnyarcú pápa doommal elegyített tánczenére, vidámparkba illő kintornás nyenyerészéssel ad elő olyan színpadi showt, ami Uhrin Benedeknek is dicséretére válna? Igen, az egyszeri kamasz pedig büszkén verheti a mellét a "tiltott gyönyörének" pszichológiai örömével – a lázadás csimborasszójának felkent képviselőivel lejthetett táncot, fityiszt neked globalizált világ, fogyasztói társadalom…, melynek jól megkreált termékét éppen most fogyasztotta el, talán még böffentett is utána egyet.

Már korábbi kritikámban is kifejtettem, hogy ez az egész undergroundos sátánista-marketing ott vet logikai bukfencet, ahol a lényege tesped. Mert legyen, az igazi tanokat csak a beavatottak érthetik meg, ezért kell az extremitás, ami egyfajta válogatóként jelöli meg fordított kereszttel az arra érdemeseket – de kérdem én, nem lenne eredményesebb a térítés akkor, ha a mainstream lenne a lojalitás próbája? Mert így bizony csak egy szűk réteg lesz megszólítva, ahelyett, hogy tömegek rajonganának a patásért. Hiszen a hatalom szereti a sokaságot, az elszigeteltségből pedig nem lesz királyság…

Persze lehet, hogy ezt ismerte fel a Bestia, amikor egy ilyen, popba oltott harci zenével térítő papot küldött a nyakunkra – még szerencse, hogy annyira nem jók, hogy veszélyt jelentsenek a slágerlistákra – legfeljebb a közízlésre, arra azonban ott van maga a slágerlista, hehehe. De nézzük csak a csapat második lemezét, mert az elsőn, igaz, ami igaz, volt néhány jól eltalált, dúdolható dallam, amolyan metál álcázású pop-rock, jól megkoreografált előadói koncepcióval – ez azonban jelenleg már csak füstté vált illúzió, a dalok, jóllehet hasonló stílusban fogantak, jóval szürkébb dallamokkal bírnak, és a harmadik szerzemény utáni unalomba fulladáson már az ördög sem tudna segíteni. Oké, talán az "Idolatrine" egy-két pillanatig képes lenne az inasok száját füttyre rántani, de ez édeskevés az üdvösséghez a kárhozathoz. Még szerencse, mert az azért elég morbid, mikor Mari néni a szomszédból Ghostra rázza fenekét főzés közben – bár lehet, hogy ez az ördög akarata.

Mindenesetre a keresztény lelkületű hallgatók megnyugodhatnak, a Ghost csak annyi veszélyt jelenthet, amennyit egy jól sikerült nyári sláger, amit aztán hamar elfelednek az emberek. Az okkultizmusba reklámozott fiúk pedig minden bizonnyal hiába izzadják tele a maszkokat, ez csak arra lett elég, hogy kijelentsem: pokolba veletek, mert a lemezt nem csak én, hanem valószínűleg a főnök is unja…

Garael