Kiadó:
Perris Records

Honlap:
www.dangerangelband.com

Ha én görög lennék,
jaha diha dajdl diga diga diha dum.
Éjjel-nappal, diga diga daj,
Tartana a nagy daj-daj.
Temetném a rendszert,
jaha diha dajdl diga diga diha dum.
Autóm, házam bankokra hagyom,
És az utcán majd megmutatom.

Ilyen gondolatok járnának a fejemben, ha görög rocker volnék 2012-ben. Tán még egy rockosított verzióját is megírnám a tejesember dalának. De ha mégsem, akkor is a forradalomról írnék dalokat. (Vagy ellenforradalomról. Vagy szabadságharcról. Majd az utókor eldönti. A Veszélyes Angyal is görög, tehetséges, rocker, és láss csodát: 2012-ben a forradalomról írnak lemezt!)

Ha görög rocker volnék, és az első lemezemre felfigyelt volna Jeff Scott Soto, akkor mindenképpen "rágyúrnék" erre a vonalra, mert a brazil Tempestt-nek is jót tett, hogy Soto megturnéztatta őket Európában. (JSS úgy látszik, humanitárius tevékenységbe kezdett az utóbbi években, és az általa jónak ítélt kezdő zenekarokat felkarolva, közös nótát készít velük, promotálja a lemezüket és közös turnén nevével hozza be a koncertekre a közönséget. Így volt ez a brazil fiúkkal is korábban, akiket volt szerencsém látni 2008-ban az A38 hajón, és akiknek énekese, BJ aztán végigturnézta a világot Soto háttérénekeseként.)

Ha görög rocker volnék, akinek az első lemeze bár ígéretes volt, de mégis elvérzett az énekes és a producer teljesítményén, akkor sürgősen lecserélném mindkettőt. (2009-ben sikerült egy 1984-es Bon Jovi lemezt készíteniük, annak minden pozitívumával, de ugyanazzal a megszólalással, azokkal a szintihangszínekkel, amiken már a Bon Jovi is túllépett '86-ra. És mindehhez találtak egy Jon Bon Jovi és Axl Rose micsurini keresztezéséből származó énekest, Jimmy Cage-et - ősi görög név, nemde? -, aki végleg agyonvágta a produkciót.)

Ha én volnék az a görög rocker, akinek első lemezén Jeff Scott Soto énekelt egy dalt, és találnék egy olyan új énekest, akinek a hangja a magasaknál tiszta Soto, a mélyeknél meg Oliver Hartmann, akkor megpróbálnám Hartmann-t beszervezni a második lemezre. Vagy ha az nem megy, bepróbálkoznék újra Soto-nál, hogy "Ezt hallgasd meg!" (Lehet, hogy Soto is érezte a gyenge produceri teljesítményt az első lemezen, mert ezúttal nem énekesként, hanem producerként vett részt a munkában. Persze ez nem gátolta meg abban, hogy háttérvokáljaival erősítse az egyébként is erős Soto utánérzést a zenekar hangzásában.)

Ha görög rocker volnék és találnék egy Soto hangú énekest, akkor egészen másfajta dalokat írnék az új lemezre. Nem Bon Jovit, hanem valami dögösebbet, ami ehhez a hanghoz jobban passzol. Mondjuk olyat, mint a lemezt nyitó "One Hit In The Night", vagy az azt követő "When I'm Gone". Ezek bizony még a "Damage Control"-ra is felkerülhettek volna!

A dalcímek alapján nem mondanám, hogy ez egy pozitív hangulatú lemez. Dead By Christmas, Road Kill, My Last Day On Earth, Don't Die Young, When I'm Gone, Last Call, Falling. Csupa vidámság és kacaj, nem igaz? Nem az a "Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot!" típusú buzdító nóták, sokkal inkább a több éve elhúzódó válság és zavargások végeláthatatlansága miatti kilátástalanság villan elő a szövegekből. Még a kétértelmű "One Hit In The Night"-ot is egyértelművé teszi a nóta elején a vadászpuska csőre töltése.

Ha már vadászpuska, akkor említsük meg a Királyi Vadászat (Royal Hunt) fellelhető stílusjegyeit a "Not An Angel"-ben, de van itt Green Dayes egyszerűség is (Dead By Christmas), Hartmann, a Hard Man típusú klasszikus rock (Falling, King Of Thieves), de a Soto által is kedvelt rapelést (lásd: XTC) is kipróbálják a "Decadence"-ben. A sokféle - innen-onnan ismerős - stílusjegy ellenére valahogy mégis egységesnek tűnik az album. Köszönhető ez Soto produceri munkájának és az énekesnek, MT-nek.

Érdekes egyébként, hogy JSS felfedezettjei között divat lett ez a névrövidítés. Korábbi pártfogoltjainak, a dél-amerikai Tempestt-nek énekese a BJ névre hallgatott, most meg itt ez a görög szakállas félisten, aki nemes egyszerűséggel csak MT-nek nevezteti magát. Persze, Kozso sem futott volna be a saját neve alatt, de a kíváncsiság fúrta az oldalamat, hogy hívják ezt a dalnok csodát: Minas Tsigos. Hát, maradjunk inkább az MT-nél.

Szóval, ha görög rocker volnék, ezt az erős lemezt megturnéztatnám Soto-val, és megpróbálnám a színpadon is túlszárnyalni a nagy példaképet. Igaz, hogy ez akár az "Mission Impossible" ötödik részének forgatókönyv-terve is lehetne, de ott is mindig sikerült a végén Tom Cruise-nak! Hiszen ezzel a hanggal még az első lemez Bon Jovi ízű nótái is másképp szólnak!

Ha görög rocker volnék, a merchandise standon személyesen árulnám a CD-met a koncert előtt és után, mint a Pudlis fiúk, amikor a Hammerfall előtt még a Krokust is lepipálták, és az újdonságra rácsodálkozó közönségnek igen szép számú lemezt adtak el.

És ha magyar rocker volnék, biztosan ott lennék az április 20-i koncerten, hogy megnézzem magamnak (újra) Jeff Scott Soto-t, és ezeket a görög rockereket, akiknek az új lemeze csak idén januárban jelent meg, de talán éppen a hosszú munka gyümölcseként jobban sikerült, mint Soto tavalyi "Damage Control"-ja.

CsiGabiGa