Kiadó:
AFM

Honlap:
www.edenscurse.com
facebook.com/edenscurseofficial

Komolyan mondom, véletlenül alakult így, de van abban valami helyénvaló, hogy nálam most, éppen a legújabb Coldspell album kivesézése után került sor az Eden's Curse negyedik lemezére. Egyszerűen tökéletes illusztrációja annak, hogy két együttes közül, akik közel azonos műfajban mozognak, miért kap az egyik "jó, de érdektelen" minősítést, míg a másikról csak lelkendezve tudok írni - jóllehet világmegváltásról szó sincs.

A helyzet az, hogy mindkét zenekarban kiváló zenészek vannak, de az Eden's Curse - még úgy is, hogy tagcserék nehezítették a munkájukat - képes volt fölküzdeni magát az élbolyba - legalábbis nálam. A megfejtés: változatosabb hangkép, izgalmasabb ritmizálás és jobb dalok. Ehhez párosul a hazai progresszív zászlóshajóból, a Dreyelandsból leigazolt frontember, Nikola Mijic, akinek élek-halok a hangjáért. Neki valahogy ez a lazább, dallamközpontúbb stílus jobban áll; ez már Srdjan Brankovic gitáros Expedition Delta projektjében is kiderült.

Nem tudom, mi az oka, de ebben a hard rock és a heavy metal határmezsgyéjén navigáló műfajban nagyon erősek lettek a németek: az utóbbi időben egészen váratlanul ragadott magával pl. a Voodoo Circle vagy a Jaded Heart. Ami az Eden's Curse legutóbbi lemezét illeti (Trinity), Túrisas kolléga  - bevallottan igazságtalanul  - arra használta föl a recenziót, hogy méltatlankodjon egyik kedvence, a Fair Warning európai sikertelensége fölött. Pedig már az a megjelenés is megérdemelte volna, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk neki, most pedig azt mondom, hogy a Throsten Koehne gitáros által vezetett új fölállás soha nem volt még ilyen jó formában.

Nem egészen értem, hogy honnan jönnek a stílusidegen számcímek: "Symphony Of Sin", "Losing My Faith", "Devil In Disguise", stb. Ezek nélkül nagyon meglennék, de ha tisztán zenei érdemei alapján ítéljük meg az albumot, az év egyik kellemes meglepetése; majdnem olyan, mint a tavaly toplistás Eclipse.

Tartuffe