Kiadó:
Magna Carta

Honlap:
www.glendroverband.com

Egy ideje húzódik már ez az ügy, de mióta belenéztem Glen Drover idén megjelent DVD-jébe, melyet Dave Martone-nal közösen adott ki (Live At Metalworks, a recenzióra sem kell sokat várni), rájöttem, hogy nem halogathatom a dolgot. Glen Drover nem ismeretlen a metál rajongók előtt, megjárta a King Diamondot és a Megadeth-t, de játszott a Testamentben is, valamint volt egy saját progresszív metál bandája Eidolon néven. Ha nem félnék attól, hogy néhány cimborám rögtön a torkomnak ugrik, itt most megjegyezném, hogy milyen jót tett volna a Metallicának, ha olyan kaliberű szólógitárosok kapnak a bandában lehetőséget, mint amilyenekkel Dave Mustaine rendre körülveszi magát. Mivel azonban rettegek a baráti terrortól, most inkább nem megyek bele...

Drover igazi autodidakta gitáros, aki formális zeneoktatásban sohasem részesült, ezt mutatja pl. hogy egy rossz beidegződés alapján a mai napig a hüvelyk és középső ujja közé fogja a pengetőt. Annak idején Black Sabbath lemezeket kísérgetett otthon, majd Malmsteen és MacAlpine bűvöletében élve képezte tovább magát, saját bevallása szerint is rengeteget okulva Vinnie Moore és Richie Kotzen oktató DVD-iből. Most hogy ezt tisztáztuk, rögvest ki is jelentjük, hogy mindez a játékából nem derül ki... mármint, hogy "amatőr"...

Kiválása után a Megadethből (ahol nem érezte túl jól magát) - mivel rendelkezésére állt saját házi stúdiója - nekilátott egy szólólemez készítésének, melyet maga vett föl, kevert és maszterelt. A procedúra végül majd másfél évig tartott, s ebben közrejátszott az is, hogy számos zenésztársát kérte meg vendégszereplésre. Olyan muzsikusok fordulnak meg itt, mint Jeff Loomis (Nevermore), Fredrik Akesson (Talisman, Arch Enemy, Opeth), Vinnie Moore (UFO, Vicious Rumors), Steve Smyth (Testament, Nevermore, Vicious Rumors) és Chris Poland (Megadeth). Nem éppen egy ócska, gyülevész horda!

Az itt-ott megvillanó sztárvendégek mellett fix emberek is segítették Drovert: Jim Gilmour billentyűs (Saga), Paul Yee bőgős és Chris Sutherland dobos. Gilmourt (nem David, hanem Jim!) valószínűleg nem kell bemutatni, de a ritmusszekció is nagyon friss, Sutherland ritmusai izgalmasak, komplexek és Yee legalább annyira kompetens muzsikus, kár, hogy az aránytalan keverés miatt őt alig hallani (ezért a lemezt úgy hallgatom, hogy a basszus potiját maxra tekerem).

A végig instrumentális album sajnos nem túl hosszú, kb. 50 perc, és a 10 nótának fele földolgozás Al DiMeolától, Jean-Luc Ponty-tól és Frank Zappától. Ezt figyelmebevéve a végeredmény elég vegyes lett, helyet kaptak a lemezen klasszikus jazz rock, progresszív metál és instrumentális gitár-rock szerzemények, mindazonáltal van egy közös nevező: méghozzá Grover kiváló dallamérzéke és technikás gitárjátéka. Nem állítom, hogy a "Metalusion" a műfajban alapvetés, de hallgatása mindenképpen élvezetes időtöltés, és rendre azon kapom magam, hogy várom a "második terítést", amin Drover remélhetőleg merészebb, önállóbb és hangmérnökként is sokkal járatosabb lesz (főleg, ami a bőgőt illeti).

Az alább beágyazott Tecső oldalon az egész album meghallgatható:

Tartuffe