Kiadó:
Llrr (magánkiadás)

Honlap:
www.facebook.com/SchubertInRock

Klaus Schubert rafinált csávó. Nem írta oda a keresztnevét. Amikor megláttam a borítót, először arra gondoltam: Na, most végre hallani fogom "A pisztráng" rockosított változatát Joe Lynn Turner előadásában! Hogy mekkorát tévedtem! Itt bizony megint egy időutazásba csöppentem bele. Akkoriban történt, amidőn 19 éves koromban édesanyám meghalt és a lelkem megszűnt öregedni. Sopronba mentem zenélni, ahol pár barátom bevett a későbbi Blokád zenekarba. Akkoriban még PF néven nyomtuk, ami a Pokolfajzatok rövidítése akart lenni, de szkeptikusok szerint a rövidítés inkább csak "turnébuszunkra", a kis Polski Fiatra utalt, amelybe négyen belehajtogattuk magunkat és még a BS parkolójában meghirdetett Iron Maiden koncertre is feljöttünk Budapestre, kritikusaink viszont egyszerűen csak a "Pancser Faszok" becenéven emlegettek. Ekkoriban ismerkedtem meg a Lord zenekarral és az ő kedvenceikkel, a kanadai Sagával. Valamint egy rockzenekarral a határ túloldaláról, akik egy későbbi sikeres popduó, a Bros ötletét már évekkel korábban elsütve felvették a No Bros nevet. A Lord előzenekaraként léptek fel itthon, Ausztriában meg ők voltak hazai csapatként a fő műsorszám. Még a "Ready For The Action" című lemezüket is megvettem bakeliten és a "Be My Friend" című balladájukra magyar szöveget is írtam. Sajnos ez a billentyűs, Nikolaus Opperer szerzeménye volt, így nem szerepel a Klaus Schubert slágereiből összeállított anyagban.

Tehát eljutottunk oda, hogy ki is ez a Klaus Schubert. Egy veterán osztrák rockzenész, gitáros, koncertszervező, aki 2013-ban újraálmodta 80-as évekbeli zenekarának, a No Bros-nak sikerdalait az angolszász rockélet nagyjainak tolmácsolásában. A zenei háttér mondhatni félelmetes lett, mint egy Fehérkígyó. Schuberten kívül Bernie Marsden gitáros (ex-Whitesnake) és Neil Murray basszer (ex-Whitesnake) mellett az örök Jon Lord helyettes Don Airey billentyűs is közreműködik a lemezen. Ő nemcsak a Deep Purple-ben váltotta fel az öreg Hammond-bűvölőt, de egy időben Ritchie Blackmore is vele helyettesítette örök gitár-billentyű párbaj partnerét, és talán kevesebben tudják, hogy bár a Whitesnake-nek sohasem volt nevesített tagja, de Lord távozása után az "1987" és a "Slip Of The Tongue" lemezeken ő játszotta a megcsappant billentyűfutamokat. Őket a Purpendicular nevű Deep Purple tribute band (tehát mondhatni, otthonosan mozog ebben a közegben) dobosa, Bernie Welz egészítette ki, és erre az alapra tették fel a koronát a brit rockzene legnagyobb énekesei.

A "Second King Of Darkness" az említett bakelitlemezem húzónótája volt, így ismerős dallamot üdvözölhettem az anyag elején. De mekkora különbség, ha a Black Sabbath égisze alatt Dio frazírjait is elleső Tony Martin énekli ugyanezt a dalt. A "Ready For The Action" egy kis "Born To Be Wild" riffel megbolondítva maga a tökéletes varázslat (Hoodoo), a "Black Jack Billy" JLT hangján a "Strange Kind Of Woman" ikertestvére lehetne, míg a "Stairwway To Hell" a Scorpions "The Zoo"-jának riffjeit felhasználva lett igazán húzós nóta. A "Perfect Body" Storace orgánumával a Krokus klasszikusát, a "Tokyo Nights"-ot juttatta eszembe. A "Lady Of The Tower"-ben pedig a két ex-Rainbow torok (Doogie és JLT) duettje maga a megvalósult álom.

Annak idején egy nagy bajom volt ezzel a zenével. A háromakkordos Iron Maiden mintára (C-D-e) készült dalok elsőre megfogták az embert, de nem volt annyira igényes a körítés, hogy 4-5 meghallgatás után is lekössön. Most valahogy erősebbnek érzem az anyagot, modernebb hangszerelés, ütősebb szólók, ráadásul Klausnak (ugye, hívhatlak Klausnak?) sikerült összeválogatni a kedvenc énekeseimet egy lemezre. Joe Lynn Turner rajongásom régóta ismeretes, de Doogie White-ot is imádtam mind a Rainbow-ban, mind az azt követő Cornerstone-ban, most, hogy Schenker-énekessé lépett elő, még magasabbra ugrott a Liebling-jeim ranglétráján. Azt is többször elmondtam már, hogy be vagyok oltva Ozzy ellen, így a Black Sabbath számomra Dioval és Tony Martinnal vált emészthetővé, a Krokusnak meg ősrajongója vagyok, még egy "Hoodoo" lemezt is nyertem a 2010-es "Fan-Giveaway" sorsoláson. Biff az, aki kicsit kilóg a sorból, ő csak a második vonalban küzd nálam (szerintem itt is), de a korai Saxon lemezek okán mindig ott lesz a listámon.

Azért pjuan Passzión korábban elhintett gondolatmenetén elmerengve (mennyire másképp hangzanának a magyar klasszikus rockslágerek is ezen kitűnő zenészek interpretálásában, ő a Piramist és a P. Mobilt emelte ki) arra nagyon kíváncsacsi lennék, melyik világhírű torock énekelné el a Kisfiút Pohl Misinél kiválóbban!

CsiGabiGa