Saga: Live in Munich
Kiadó:
InsideOut
e-a-r Music
Honlap:
sagaontour.moonfruit.com
Volt egyszer két koncert. Nem. Volt kétszer egy koncert. Vagy hogy is kezdjem? 2007-et írtunk, Michael Sadler bejelentette, hogy harminc év után, családi okok (születendő gyermekének nem akart az első éveiről lemaradni) miatt visszavonul az aktív zenéléstől, ezt nyomatékosítandó ki is adtak egy utolsó stúdiólemezt vele "10.000 Days" címmel, majd szerveztek egy búcsúturnét neki, melynek utolsó állomása a müncheni Muffathalléban volt. Ez tehát valóban egy búcsúkoncert volt. Az utolsók közül a legutolsó. Pár barátommal ezen annyira felizgultunk, hogy elhatároztuk, megnézzük élőben. Hiszen ez az utolsó alkalom, hogy Sadlert élőben láthatjuk a színpadon! A szerencsésebbek már ott voltak a "Worlds Apart" turné magyarországi bemutatóján is, én csak 2 évvel később ismertem meg őket a Lord zenekaron keresztül (ahogy már Schubert úr kalandjai közt elmeséltem), de a '87-es "Wildest Dreams" turnéján már ott álltam az Olimpiai Csarnokban, és legvadabb álmaim váltak valóra, amikor a koncert előtt közönséghergelőnek betett "Pamela" című Toto dalt követően porondra lépett az erősen megfogyatkozott zenekar. Mert akkoriban már csak hárman maradtak ("And Then There Were Three", hogy egy másik prog-rock zenekartól idézzek), a Crichton fivérek és Sadler. A '80-as évekbeli koncertélményeim között mindenképpen dobogós. Volt ugye egy verhetetlen Michael Schenker Group / Scorpions közös koncert '86-ban az MTK pályán és a '87-es Deep Purple koncertek harmadik napja, melyre jegyet tudtam szerezni (állítólag az volt a legjobb). Ezek előzik meg a képzeletbeli ranglistámon.
Szóval, itt volt ez a 2007-es müncheni koncert, amire összeverbuválódtunk heten, mint a gonoszok, de a nagy izgalomban ketten is megrendeltük a jegyeket párhuzamosan, és két hét múlva ott álltunk 14 db Saga jeggyel a kezünkben! Hosszú levelezés után persze sikerült visszaváltatnunk a fölös darabokat, de mikor odaértünk a Muffathalléba, már szinte "Megjöttek a hülye magyarok!" mosollyal köszöntöttek, és önelégült vigyorgásuk közepette még azt sem vették észre, hogy "véletlenül betévedtünk" a soundcheckre. Ennyit az akkori kalandjainkról. (Részletesebben itt olvashattok róla Joe barátom beszámolójában!) Amiért ennyi év után elővettem a témát, annak apropóját az adta, hogy Sadler 5 év babázás és semmittevés után megunva az átlagpolgárok életét, visszatért a világot jelentő deszkákra és anyazenekara boldogan ölelte kebelére. Első közös munkájuk a 20/20 című album volt, melyről korábban már kifakadtam, és az ezt követő "visszatérő turné" utolsó állomását (mit ad Isten, vagy... hogy-hogynem elvtársak, ahogy Hofi mondaná) a müncheni Muffathalléba szervezték. Dézsa víz, mi? A dolog pikantériája még az is, hogy ahogy annak idején a búcsúfellépésről, most a visszatérésről is koncertfelvétel készült, előbbi "Contact - Live In Munich", utóbbi "Spin It Again - Live In Munich" néven látott napvilágot. Lássuk hát, milyen volt ez az egyszer volt két koncert Münchenben!
Először is a kiszerelés: annak idején még nem terjedt el annyira a "blúréj", ellenben nagy divatja volt a digipak kiszerelésű DVD+CD kombóknak. Természetes, hogy ezt tettem magamévá, a személyes élmények kapcsán nem érhettem be kevesebbel. Úgy tűnik, azóta sem adták ki blurayen. Ellenben a 2013-ban megjelent, egy évvel korábbi koncert már ebben a formátumban csücsül a polcomon, miután hiába kerestem a DVD+CD kombót, kénytelen voltam külön-külön megvenni a kép- és hanganyagot. És akkor már legyen kövér az a rohadt liba! Bluray! A borítókat hagyjuk! A "Contact" koncepcióját ma sem értem, a "Spin It Again" elején meg mintha a Volbeat szoldátja ("Sold Out"-ja) köszönne vissza. Korábban még az InsideOut kiadó istállójában prüszköltek e büszke paripák, de Sadler távozása és az új énekessel felvett "The Human Condition" bukása után dobták őket. Így a visszatérő album és az ezt követő koncert kiadvány már az e-a-r Music gondozásában jelent meg, akiknek volt fülük (és bátorságuk), hogy újra felkarolják ezt a zenekart. Kiadó ide, kiadó oda, extrákban egyik kiadvány sem bővelkedett, de némileg gazdagabb volt a korábbi, egy 10 perces "B-roll" felvételen kívül egy 36 perces mannheimi koncertfelvételt is megnézhettem, míg a visszatérésről csak egy öninterjúkkal telepakolt 20 percnyi "Inside Saga - Behind the scenes" című mellékletből tudhattam meg többet. A korábbi DVD 5.1 hangja és az új bluray DTS megszólalása között viszont óriási a különbség!
A zenekarban a legnagyobb fluktuáció a verőember (dobos) pozíciójában volt, ennek megfelelően az akkori koncerten Chris Sutherland fregoli-dobos ütötte a bőröket a nem sokkal korábban kisebb szívrohamon átesett Brian Doerner helyett, míg 2012-ben a fixnek látszó Mike Thorne brillírozott. ('82-ben a "nagy felállás" volt itt Steve Negus dobossal, '88-ban meg ugye két gitárosból és egy énekesből állt a zenekar, úgyhogy szintén kisegítő személyzetet kellett alkalmazni ezen a poszton Trevor Morell személyében.)
A két koncert alaphangulata merőben más volt, ez természetes, de mindkettő egyformán profi kivitelezésű. A Muffathalle mit sem változott 5 év alatt, de a zenészek sem. Ebben a korban már nem nagyon öregszik az ember. A műsorban évjárattól függetlenül megtalálhatók a biztonságos alapkövek, melyekre az egész koncert építkezik: "Humble Stance", "Don't Be Late", "Wind Him Up", "The Flyer", vagy Jim Gilmour nagy száma, a csupán zongorakísérettel előadott "Scratching The Surface". De az aktuális albumok dalai (2007-ben a "Trust" és a "10.000 Days" egyaránt, most természetesen a "20/20") mellett mindig találkozom meglepetésekkel egy Saga koncerten. Ilyen volt 2007-ben a "The Security Of Illusion" albumról váratlanul előkapott "Mind Over Matter", vagy az a capella előadott címadó dal. A '88-as koncert élményét hozta vissza a "We've Been Here Before", de az alulértékelt "Network" albumról az "On The Air" és a "Silent Knight" nemslágere, a "What's It Gonna Be?" is izgalmas fordulatai voltak a műsornak. A 2012-es turpisságok között kell megemlítenem a Saga "Operation Mindcrime"-jának, a "Generation 13"-nek a "The Cross" című dalát (felkonferálása közben egy néző bekiabálta a koncept-album vezérmondatát: "My Name Is Sam.", mire Sadler: Hello Sam!), vagy a "Tired World"-öt, melyet talán csak a "Chapters Live" turnén játszottak korábban élőben, ahol a lemezeken összevissza elszórt "Chapters" dalokat először és utoljára sorszám szerint adták elő. És ott volt váratlan, bár számomra nem kellemes meglepetésként a "Mouse In A Maze". Valamiért ezt a nótát ki nem állhatom. Szerencsére nem is veszik elő túl sűrűn, egy 1981-es bootleg felvételen hallottam. Meg most. Érdekes, hogy az előző lemez anyagából mindössze az instrumentális "Corkentellis" maradt a repertoárban.
Aki még nem látott Saga koncertet, annak elmondom, hogy Sadler nemcsak kiváló énekes és remek frontember, de időnként basszusgitárt kap a nyakába, vagy beugrik a neki fenntartott billentyűk mögé, míg az alapfelállásban csupa mély hangokat generáló (basszusgitáros) Jim Crichton hébe-hóba szintén magához a billentyűzethez nyúl, hogy némi magasabb frekvenciát csikarjon ki a hangfalakból, úgyhogy előfordul olyan is a koncerten, hogy 3 billentyűs játszik egyszerre ("Careful Where You Step"), amit indokol is a dalok sokrétű hangszerelése, amit bármilyen tehetséges is, csak nyolckarú polipként tudna Jim Gilmour egyedül eljátszani. (Vagy sampler-hegyekkel, mint Tuomas a Nightwishben, de az egy másik történet.) A búcsúkoncert puritán hangulatban zajlott, a hagyományos rock koncertek forgó fényszóróinak pásztázása közepette. A visszatérő koncert hátterét feldobták 5 "fénygömbbel", melyekre színes effekteket lehetett vetíteni, de a zenészek "lejátszották" a látványelemeket, akárha ott se lett volna! Annál hatásosabb volt a "Full Circle" borítójának kinagyított képe, rajta a Saga emblematikus bogarával, amint éppen levedli régi páncélját és új köntösben támad fel. Jó párhuzam az énekes újrakezdéséhez!
Láttam tehát egy szomorkás koncertet élőben, majd egy vidámat, felszabadultat nagy felbontásban és mindkettő tetszett. Vitathatatlanul maradandóbb a személyes élmény, de ha ettől függetlenül kellene ajánlanom, azt mondanám, kocarajongók bármelyiket megnézhetik, lelkesebbek számára viszont mindkettő kötelező.
CsiGabiGa