Kiadó:
Dik Hayd International

Honlapok:
www.slashonline.com
facebook.com/Slash

A lemez címéből csak a "gazdaságosabb" fogalmazás miatt hagytam ki a "Featuring Myles Kennedy & The Conspirators"-t, valójában nagyon is helyénvaló ez a kicsit hosszúra sikerült megnevezés, hiszen Slash mindig is igazi csapatjátékos volt, aki (Axl Rose-zal ellentétben) soha sem szeretett egyedül állni a reflektorfényben, másrészt Kennedy igazi kulcsemberré nőtte ki magát a legendás gitáros mellett, aki a zeneszerzésből is jócskán kiveszi a részét (s akkor még ott van a vokáljaival komoly támogatást jelentő bőgős, Todd Kerns).

Ilyen-olyan szárnypróbák, kísérletezések után Slash - úgy tűnik - megtalálta a nyerő formulát és a hozzá illő muzsikusokat. Lehet, hogy a divatok is kedveznek most nekik, de az "Apocalyptic Love" (2012) és a briliáns pesti koncert bárkit meggyőzhettek arról, hogy ennek van létjogosultsága. A Guns N' Roses zenei örökségét minden szégyenérzet nélkül fölvállalva, de nem egyszerűen a régi sablonokból építkezve tolják a kortalan, az idők viharának makacsul ellenálló  rock n' rollt. Minőségi darabokról van tehát szó, még akkor is, ha olyan klasszikusok valószínűleg már nem születnek, mint annak idején pl. a "Paradise City" vagy a "Don't Cry".

A "World On Fire" meg kell győzze a szkeptikusokat; Slash képes volt "duplázni", sőt - ha lehet - még rá is tett egy lapáttal, hiszen szokatlanul hosszú, 17 dalból álló csokorral kedveskedik nekünk. Rögtön föl is merül az emberben, hogy nem veszélyes-e az ilyen elnyújtott játékidő, hiszen így minden esély meg van arra, hogy bekerüljön a válogatásba néhány töltelék. Elképzelhető, hogy egy kicsit kompaktabb CD-vel nagyobb hatást lehetett volna elérni (úgy értem: jobban ütött volna), de én szeretek a bőség zavarával küszködni, s még akkor is találunk itt egy bő lemezre való tökös rock slágert, ha a kevésbé jól sikerült nótákat figyelmen kívül hagyjuk. Nyilván megoszlanak a vélemények arról, hogy melyek ezek az "inkriminált" gyengébb szerzemények; részemről a "Beneath The Savage Sun" és a Uriah Heepesen la-la-lázós "Battleground" hallgatásakor érzem úgy, hogy nem vagyok meggyőzve, de a "The Dissident" "ó-ó-ó-ó"-s refrénje is elég bugyután hangzik. Ugyanakkor - bármilyen meglepő! - rohadtul bejön az instrumentális "Safari Inn", pedig biztos vagyok benne, hogy a legtöbb "kritikus" ezt sorolná be - mondjuk - a japán bónusz kategóriába. A lemezt záró "The Unholy" is elég szokatlan Slashtől; ezt az Alice In Chains és Soungarden hangulatú nótát tuti, hogy Kennedy hozta a közösbe.

Az "Apocalyptic Love" nekem egy kicsit fókuszáltabb, jobb arányérzékkel összeállított anyagnak tűnik, de a "World On Fire" minden tekintetben méltó folytatás pár igazán kiváló, harapós szerzeménnyel, mint pl. a címadó vagy az élőben majd egészen biztosan frenetikus reakciókat kiváltó "30 Years To Life". Ezek után garantált, hogy (amennyiben elkanyarodnak felénk a turnén) megint telt házas buli lesz a Papp László Sportarénában.

Tartuffe