Kiadó:
Rat Pak Records

Honlapok:
www.georgelynch.com/wordpress
facebook.com/LynchMobOfficial

Gyenge matekosként elég komoly gondot okoz a George Lynch által fémjelzett lemezek nyomon követése, fejben tartása; se szeri, se száma a projekteknek, formációknak. Óriási szerencsémre nemrég érdeklődésem fő alanya, az anyabanda, a Lynch Mob is villantott valami újat. Cirka 30 éve van a szakmában Mr.Scary, aki nem igényel különösebb bemutatást, csúcsragadozó, az ultimate guitar hero! Fõszereplõnk fáradhatatlanul tépi a húrokat, talán még jobban pörög, mint 20-25 évvel ezelõtt, és mivel az aperitif már megvolt a "Sound Mountain Session" EP-vel (ami kifejezetten ígéretesnek hatott), már nagyon vártam, hátha kikerekedik, felduzzad egy egész lemeznyi anyag. Imám meghallgatást nyert, 2014-ben jött ki "Sun Red Sun" címmel a CD, amin helyet kapott az újrakevert "...Mountain..." EP négy száma, egy Bad Company” feldolgozás és hat új dal.

Pár szót a csapatról: Robbie Crane (Ratt), ill. Scott Coogan (Vinnie Moore, Ace Frehley) alkotják a ritmusszekciót. Sokat megélt profikkal állunk szemben, ami viszont sokkal fontosabb, hogy az előző Mob turné előtti szakítást úgy látszik, sikerült megbeszélni az énekessel, így az aranytorkú Oni Logan szerepel az albumon, aki nem kicsit tette oda magát. Nem titok, talán a legkedvencebb rock hangom, akinek a nem kevés tüzes víz fogyasztása ellenére sem kopnak olyan ütemben a hangszálai, mint sok egyéb szakmabélinek, sőt azt kell mondjam, kifogástalan torok még napjainkban is.

Az album két legerősebb dala a nyitó "Believers Of The Day" és a "Sucka", korhű hangzással mindkettő csont nélkül felférne az első két albumra. Előbbi dögös hard rock szerzemény, a refrén iszonyatosan húz, Oni óriásit énekel benne, a versszak rész tiszta, effektekben úszó gitárkísérete is remek, a szóló pedig felteszi a koronát az egészre. A "Sucka" piszkos zakatolással indít, itt is szépen kikerekedik egy dallamos refrén, Lynch mester szólója azonnal, az első hang után felismerhető, iszonyatosan illik ebbe a hömpölygő riff-folyamba ... zseniális.

Szintén nagyon erős a Ray Gillen emlékére írt "Sun Red Sun" című tétel, amely egy érzelmekkel csordultig töltött ballada. Logan ismételten fantasztikusan énekel, méltóképp emlékszik egykori jó barátjára; a női kórus is óriási ötlet volt, sokat hozzátesz az összképhez. A feldolgozás "Burning Sky" az egyik legvagányabb tétel a korongon, laza blues rock, egyszerűen jó hallgatni. Az "Erotica" zaklatott vonaglása tipikusan tartalmazza azt az ősi, törzsi mojo-t, ami a Lynch Mob sajátja; autentikusan jeleníti meg Lynch gyökereit, származását.

Felkerült egy instrumentális darab is "Black Waters" címmel, hangulatban az előbb említett dalhoz köthető. A "Play The Game" és "Subliminal Dreams" páros nem hagyott túl mély nyomot bennem, szerintem a lemez leggyengébb pontjai. A végére maradt az EP-rõl már ismert négy dal. Egyet már kiveséztünk, maradt a "Slow Drag", ami, egy roppant dögös, húzós darab; a rock zene őskorát idézi blues gyökerekkel, groove hegyekkel. A "World Of Chance" jóval érdekesebb, finom akkordbontásoktól indulva jutunk el egy horzsoló gitártémáig, a refrén és a versszak alatti ének kórus is könnyen megragad (utóbbi kísértetiesen emlékeztet Gilby Clark "Let's Get Lost" dalának szólamaira).

Utoljára maradt a "City of Freedom", ami felépítésben hasonlatos az elõzõ szerzeményhez, a finomabb részektõl épülünk a vadulásig. Ami beugrott róla, az a '94-es Mötley lemez, ill. az Alice In Chains "Dirt" korong. Egy grunge-szerű, a műfajra jellemző keserűség végig ott van a lemezen, mind a hangulatot, mind a ritmusgitár témákat tekintve; ez szerintem abszolút természetes annak tükrében, hogy a két főhős már jócskán túl van a féltávon és az évek alatt bizony nem csak a jóból jutott ki nekik. Erős anyag lett, állítólag hamarosan jön a folytatás is a Frontiers Records gondozásában. Kíváncsian várom, hátha sikerül túlszárnyalni ezt a teljesítményt is.

Mádi N.