Honlapok:
www.joechawki.com
facebook.com/joechawki9

Soha rosszabb kezdést, ez volt az első véleményem az anyag meghallgatása után. Aztán a sokadik lejátszás után is ez maradt. Aki debüt lemezként ilyen minőséget produkál, arra érdemes lesz odafigyelni. Természetesen félig-meddig tisztában voltam azzal, hogy egy remek képességekkel bíró művésszel állok szemben. Az internetnek hála, jó ideje nyomon követem kiposztolt szösszeneteit, az meg, hogy balosként jobbos hangszeren játszik csak plusz pont volt (én is így gitározom), a szimpátia azonnal kialakult.

Joe a keleti partról származó, közel-keleti gyökerekkel bíró gitáros, zeneszerző. Ez a két tény máris magában hordozhat egy különleges fúziót, hiszen az USA legnépesebb, legsűrűbben lakott területe, megannyi kultúrát magába olvasztó tégelye, hogy a klasszikus szóösszetétellel éljek. A papírformának megfelelően óriási mennyiségű műfajt fed le az album, a stílust definiálhatjuk prog-rocknak, találunk itt keleties hatásokat, ambientes lebegést, jazz-rock fúziót, pici metál- és folk jegyeket, elektronikus zenei elemeket, és mindezek tetejébe egy Jean-Michel Jarre "Oxygen" feldolgozást. Ennek ellenére nem csapong az album, van íve, szépen el vannak dolgozva a határvonalak, nem egy koncepció nélküli vegyes felvágott.

Nézzük szépen sorban, az első track az "Anything Memphis", ami elsőre beugrott, az Shawn Lane, ill. Eric Johnson játéka. Hasonló építkezés, a szóló hangszín is közel van a két említett művészhez, természetesen nincs szó direkt nyúlásról. Hosszabb komplexebb szerkezetű dal, lebegős kiállásokkal, az egésznek van egy hullámzó hatása, ami magával ragadja az embert. Érdekes harmónia mentek váltják egymást, hammond orgona szóló mélyíti az eufóriát. Kedvenc dalom, vegytiszta drog ez a legjobb kifejezés, hamar rászokik az ember füle.

"Rush", jelen esetben nem a nagy életművel bíró banda feldolgozása, nincs semmi átfedés, ill. utalás. Gépdob alapot kapunk, tudom elsőre sokkolónak hangzik, de nem az, teljesen illeszkedik az előző tételhez. Szellős, légies szólózás, továbbviszi az előző dal érzésvilágát, üdítő hallgatni. A "Shashlik" cím mindent elárul, naná hogy keleties dallamvilág jelenik meg. Tangó harmonika nyitány, valószínűleg szoftverrel állunk szemben, nincs infóm közreműködő harmonikásról. Végig akusztikus témázgatás, egy hosszú hétvége Isztambulban feeling, vagy egy balkáni kirándulás képei.

A "Quietus" esetében megérkezünk egy keményebb riffet bemutató alkotáshoz, metál-rock fúzió, legalábbis, ami az alapot illeti. Aztán amikor megérkezik az első szóló foszlány a maga egzotikus valójában, máris tudjuk, hogy helyben vagyunk. A gitármunkát tekintve villantós és kellően érdekes, valószínűleg sok megfejtést tartalmaz a skálákat tekintve, garantáltan nem lesz unalmas hallgatni. Akusztikus kiállás fantasztikus atmoszférát teremt, kis visszautalást érzek az előző dalhoz, amit a harmónika szóló is megerősít.

"Időutazással" folytatjuk, ebben a dalban társszerzőként van megjelölve Hodge Gjonbalaj, aki egyébként a felvételekért, keverésért is felelős. Hangzásban messze elmarad egy nagy produkciótól az album, de bőven az élvezhető kategória, otthoni körülmények között, minimális költségvetésből jobbat képtelenség csinálni. Szinti, groove, gitárörvénylés, kb. mint, amit a cím alapján várhatnánk. A "Paradise Now"-ban klasszikus etűdszerű alap jelenik meg, ezt tölti fel csordultig szólóival Joe mester.  Persze aki egy '80-as évek stílusát idéző neoklasszikus tételt vár, az csalódni fog, a szokásos műfaji szabadosság itt is tetten érhető.

"Universal Moment": szinti-pop nyitás, a váltásnál a delay effekttel megerősített gitár, ugyanezt az ismétlődő lüktetést viszi tovább. Szépen kimunkált fogós gitárdallamok, intenzív, pulzáló darab, amolyan modern kori hippis utánérzés. A már korábbiakban említett feldolgozás következik soron, nem titkoltan nagy Jean-Michel Jarre rajongó, így ezzel a feldolgozással tiszteleg az életmű előtt. A zárótétel a "Sam" elnevezést kapta, a "Universal Moment"-hez hasonlatos kezdés, csak itt jóval nagyobb ívet járunk be, a fő dallam-motívum klasszis. Mind a szinti, mind a gitár erőt demonstrál, hogy emlékezetes zárást kapjon a lemez.

Klasszikus szerkezetet kedvelő hallgatóknak nem biztos, hogy be fog jönni az album, ám aki kedveli a friss megközelítéseket, annak erősen ajánlott. Garantálom, hogy nem sok ehhez hasonló anyag fog megjelenni idén, ha egyáltalán...

Mádi N.