Kiadó:
AFM Records

Honlapok:
www.21octayne.com
facebook.com/21OCTAYNE

Rógóta adós vagyok ezzel a kritikával, szó szerint egy éve kerülgetem ezeket a sikamlós németeket. A 21Octayne amolyan szupergrúp, négy, más bandákból már jól ismert zenész alkotja, név szerint: Hagen Grohe énekes (Joe Perry Project), Marco Wriedt gitáros (Axxis), Andrew Lauer bőgős (Paul Gilbert) és Alex Landenburg dobos (Rhapsody). Mind egytől egyig kiváló muzsikusok; a valódi meglepetést nekem Hagen Grohe énekes okozta elképesztő erejével, sokszínű előadásmódjával.

Azért sütöttem rájuk a nem túl hízelgő "sikamlós" bélyeget, mert egyszerűen képtelenség műfajilag meghatározni őket. Szabadon és játékosan csaponganak az AOR közeli slágeresség (Turn The World), a Sixx:A.M.-féle modern amerikai hard rock (Dear Friend), a blues rock alapú, Whitesnake közeli megközelítés (Don't Turn Away), az Aerosmith MTV-barát balladázása (Me Myself And I) és Led Zeppelin által ihletett, Slash új lemezére bármikor föltűnés nélkül föltehető dalok (She's Killing Me) között. A stílusok keveredése azonban nem csak a számok között, de akár egy-egy nótán belül is jellemző.

Ez a - jobb szó híján - sikamlósság egyszerre erénye és gyöngesége a 21Octayne bemutatkozó lemezének. Nem tudjuk ugyanis eldönteni, hogy kinek akar szólni a lemez. Hiába bűvészkednek itt a különböző stílusirányzatokkal, mindig akad majd egy vagy két megoldás, ami idegenül hat, vagy olyan területre téved, ami az egyszeri hallgató stíluspreferenciájának határain kívül esik. Ettől még kiváló szerzeményekkel van teli az album, ráadásul olyan rádióbarát, szinte pop-rockos megközelítésben, hogy egy szellemileg kevésbé ájult világban ezek a dalok rendre fölbukkannának a médiacsatornákon.

Tartuffe